Hogyan kell úgy orrot fújni, hogy ne haljunk bele? – megnéztük, mi foglalkoztatta száz éve az embereket

Harmadszor lapozzuk fel a régi idők napilapjait, hogy megtudjuk, mi foglalkoztatta a múlt újságolvasóit. Februárban kiderült például, hogy száz évvel korábban árstopot vetettek ki a tojásra, de gyorsan visszakozni kellett az áruhiány miatt; márciusban pedig azt idéztük fel egyebek mellett, hogy ötven évvel korábban hogyan uralt el mindent a panaszkultúra olyan hétköznapi dolgok miatt, mint az expressz burgonyapüré-pehely. Most ismét száz évet megyünk vissza az időben.

A budapesti éjszakai életről

írt riportot 1923. április elsejei számában a Friss Ujság. „Izmos és bátorságos barátja kíséretében” merészkedett az újságíró éjféltájban a Boráros tér környékére, várva, hogy történjen valami, és történt is: fehér kötényes „borfiú” szaladt ki egy közeli kocsmából a téren posztoló rendőrhöz azzal, hogy verekedés van.

A rendőr úgy látszik, ismeri már a gyereket, mert imigy válaszol: Biztosan megint az Ábris úrban ágaskodik az ital.

A bejárathoz siettek, ahol öten-hatan vettek körül „egy bozontos hajú, alacsonyabb férfit, akiről nem nehéz kitalálni, hogy ő itt, mint zsidó vonatik kérdőre”.

A hórihorgas férfiú, akit társai visszatartanak attól, hogy közelharcba keveredjék a bozontos hajú izraelitával, éppen azon fáradozik, hogy adja az első fajvédelmi nyaklevest

– így számol be az újságíró a csetepatéról, amibe a rendőr ezekkel a szavakkal avatkozott be:

Hát nem megmondtam magának, Ábris úr, hogy az én körzetemben ne csináljon kalamajkát.

Ábris úr megilletődötten válaszolt a rendőrnek:

Igaza van, János bátyám, hibát követtem el. Többet sohasem csinálok »zrit« a maga körzetében. De az a zsidó megsértette a hazámat – ezt pedig nem tűrhettem. De gyűjjön csak ki az a zsidó János bácsi körzetéből, majd megtanítom móresre.

A helyzet megoldódni látszott, a rendőr útnak bocsátotta a bozontos hajút azzal, hogy „szedje a lábát és máskor ne sértse meg Ábris úr hazája iránti érzelmeit”, de ezután az is kiderül a riportból, hogy a részeg férfi beérte a menekülőt, aki végül egy konflisra felugorva tudott csak eliszkolni.

Láttuk Budapestet éjjel, de nem nagy örömünk tellett benne

– nyugtázta a riport végén az újságíró az élményeket.

Íme, ilyen egyszerűen él nagybányai vitéz Horthy Miklós, Magyarország kormányzója 

– írta propagandisztikus riportjában a 8 Órai Ujság. Hardy Kálmán, a kormányzó szárnysegédje is megerősítette, hogy „a kormányzó családja a lehető legegyszerűbben él” a Várban: Horthy reggel fél nyolckor kelt, utána egy órát lovagolt vagy vívott, mindennap felváltva. „Egyszerű reggelijét” a családja körében fogyasztotta:

egy kávé vagy tea, hozzá valami apróság, kis sütemény.

Tíz órakor dolgozószobájában fogadta a kabinetiroda és a katonai iroda főnökeit, majd a kormány tagjait, vagy a külön meghívott előkelőségeket. Magánlevelezését személyesen intézte: meghallgatta a hozzá intézett leveleket és nyomban intézkedett a választ illetően. Fél kettőig dolgozott, majd szűk családi körben következett az ebéd.

Akik a kormányzóság költségeit sokallták a parlamentben, bizonnyal meglepődve hallják, hogy a kormányzó ebédje olyan egyszerű, mint közülük talán egyiké sem. Három fogásból áll az egész polgári ebéd. Leves, hús főzelékkel és tészta.

Ebéd után családjával sétára indult a Várkertben, négyre már újra a dolgozószobájában volt, ahol késő estig dolgozott.

A vacsoraidő mindennap este nyolc órakor van, még egyszerűbb, mint az ebéd, egy húsétel valami körítéssel, utána sajt, gyümölcs vagy tészta.

Napi programja akkor változott, ha családjával színházba ment, de sporteseményeken is részt vett.

A kormányzóné programja szintén rendkívül egyszerű. Most például reggeltől-estig a szövőszéknél ül. A Várban van ugyanis a Magyar Asszonyok Nemzeti Szövetségének egy szövőtanfolyama, amely a vidéken is meg akarja vetni a szép magyar háziipar alapját

– derült ki a cikkből.

Hogyan nyaralhat, aki meg tudja fizetni?

Erről szintén a 8 Órai Ujság írt cikket. Eszerint „szegény Csonkamagyarországon” az emberek nagy csoportja adta ki pánikszerűen a jelszót: „menekülni a pesti nyár elől!” Ám rögtön kiderült az is, hogy aki az 1923-as nyárra tervezett üdülést, annak duzzadó pénztárcára volt szüksége, és a valuta pillanatnyi állása is befolyásolta a lehetőségeket.

Egy siófoki nyaralás esetén az útiköltség is sokat nyomott a latba: egynapi „penzióért” 2-3 ezer koronát kértek, a gyorsvonat ára pedig oda-vissza 5300 korona volt első osztályon. Osztrák fürdőhelyeken a balatoni árak kétszeresével, a németországiaknál már inkább háromszorosával kellett számolni, de „Lomnitz, Tátrafüred és a többi gyönyörű elrabolt magyar fürdő” is felmerült lehetőségként, ahogy Olaszország, Franciaország és Svájc népszerű üdülőhelyei is.

Aki pedig túlságosan megijedne a horribilis nyaralási költségektől, vagy netalántán nem is volna neki elegendő pénze e célra, nyugodtan maradjon itt és várja be a hőhullámot. Esetleg lemehet a margitszigeti strandfürdőre

– írták.

Hazalátogatott Zemplénricsére Hollywood egyik alapítója,

a Paramount filmstúdiót létrehozó Zukor Adolf, és szétosztogatott vagy hetvenmillió koronát – írta az Est, amelynek riportere meglátogatta a „dollárfalut”. Az „egyszerű, elegáns amerikai úr” különvonatot rendelt, amiért 15 ezer helyett ötvenezer koronát fizetett ki azzal az utasítással, hogy a többletet fizessék be a vasutasok nyugdíjalapjába.

Meglátogatta szülőházát, ahol az akkori tulajdonosnak megígérte, hogy kijavíttatja az épület nádfedelét és kerítését. Mindenkivel kezet fogott, majd kisebb-nagyobb összegeket osztogatott, de egyik unokaöccse például semmit nem kapott, mondván, még fiatal és erős, dolgozzon. Egy miskolci lány viszont kétezer dollárt kapott tőle, mert „csak így mehet férjhez kedve szerint”. Egy ricsei kereskedőnek megígérte, hogy két fiát kiviteti Amerikába, szülei sírjára pedig másfélmillió koronáért rendelt két sírkövet Budapesten.

Minél többet osztogatok el, annál többet ad az Isten

– indokolta adakozó kedvét. A legnagyobb örömet azzal okozta a településen, hogy megígérte: újra felépítteti nagybátyjának két évvel korábban leégett malmát.

Sztrájkba léptek a fővárosi közüzemi alkalmazottak,

bérük harmincszázalékos emelését követelve. Nem dolgoztak az utcaseprők, nem vitték el a halottakat a lakásokról, nem végezték el munkájukat a csatornatisztítók – írta a Friss Ujság, mely szerint a sztrájkoló köztisztasági munkások meg is verték azokat a társaikat, akik dolgozni akartak. Az Est azt írta: egyetemi hallgatók jelentkeztek munkára a köztisztasági hivatalnál, akik utcát söpörni ugyan nem voltak hajlandók, de az öntözés elvégzésére vállalkoztak, ám később eleredt az eső, így nem volt szükség rájuk. A szakszervezetek megüzenték az egyetemistáknak, hogy

az ifjúság nem gáncsolhatja el a munkásokat a kenyérért való küzdelemben.

Két busz is közlekedett a városban, amit olyan sztrájktörők vezettek, akiknek se jogosítványuk, se szakképzettségük nem volt: az egyik jármű karambolozott is.

Nemzetrontó sajtót olvasnak nyilvános helyeken a rendőrök 

– ezt a fővárosi közgyűlés közigazgatási bizottságának ülésén Csilléry András kifogásolta. A Népszavát és „a cionista Az Ujságot” is ide sorolta a politikus.

Hogyan követelhetjük a rendőrségtől, mely ilyen lélekrontó sajtótermékekből szerzi információit, hogy a konszolidáció érdekében nyugodtan dolgozhassék?

– kérdezte, követelve, hogy a rendőrség hivatalos helyiségeiből is tiltsák ki ezeket a lapokat. Marinovich Jenő rendőrfőkapitány azt válaszolta, hogy „a sajtótermékek dolgában máris folyamatban vannak igen erélyes intézkedések”: bevezették a valláserkölcsi nevelést a szabadnapos legénység számára, a keresztény felekezetek lelkészei vallásórákat adnak a legénységnek és hazafias könyvekből könyvtárakat állítottak össze a rendőrlegénység használatára.

A mozicenzúra betiltotta a kultuszminisztérium által rendelt propagandafilmet 

– a komikus esetről az Est számolt be. A cikk szerint a tárca a szegénység enyhítésére meghirdetett Horthy-akció népszerűsítésére rendelt egy „nyomorfilmet”, amiben külvárosi nyomortanyákat, lerongyolt ruházatú gyerekeket, cipő nélkül iskolába járó gyerekeket, beteg gyerekeikkel sorban álló anyákat mutattak. Elrendelték, hogy a filmet az ország valamennyi mozijában vetítsék, a mozicenzúra elnöke azonban a bemutatás napján az alábbi indokkal intézkedett a betiltásról:

Ilyen propaganda teljesen az ellenkező hatást éri el főleg akkor, ha rosszhiszemű vagy félművelt emberek célzatos magyarázatai a képek kedvezőtlen behatását a nagytömeg lelkében nyugtalanításra és izgatásra használják ki.

Magyarország már 1923-ban olimpiai álmokat szőtt

Hazánk annak reményében küldte képviselőit az április 12-i római tanácskozásra, hogy az 1932. évi „olimpiász” rendezési jogát megszerzik, de az Est cikke szerint két nap késés után megjelentek az Amerikai Egyesült Államok küldöttei, akik azt követelték, hogy az 1928-as olimpiát Los Angelesben tartsák. Mivel azonban az 1928-as olimpiára Hollandia már két évvel korábban ígéretet kapott, a nemzetközi olimpiai bizottság az 1932-es rendezési jogot adta az amerikaiaknak, a magyarok pedig tehetetlenek voltak, mert „az amerikai sport túlsúlya elnyomta minden érvelésüket” – írta a lap.

Halálgyár a Fecske utcában 

– tizenöten meghaltak, többen megsérültek és eltűntek április 20-án, amikor felrobbant a józsefvárosi gomb- és fésűgyár. Az Est lelkiismeretlenséggel vádolta azokat, akik a gyár üzembehelyezésére engedélyt adtak: a szűkös, egyetlen kijárattal rendelkező műhelybe nem lett volna szabad negyven munkást bezsúfolni.

Arról, hogy mi történt, a rendőrségi kihallgatások és az életben maradt szemtanúk elmondása alapján a lap azt írta: nem sokkal dél után ebédszünet miatt leállították a gépeket, de szokás volt, hogy a munkások a magukkal hozott ételeket a gázgépeken melegítették. Elfelejtették, hogy a gázcsapokat nyitva felejtették, és amikor az ebédszünet végeztével újra bekapcsolták a villanymotorokat, bekövetkezett a robbanás. Egy másik verzió szerint eldobott cigaretta okozta a robbanást.

A katasztrófát súlyosbította, hogy tűzveszélyes celluloiddal dolgoztak az üzemben – engedély nélkül, ehhez ugyanis több kijáratról is gondoskodni kellett volna. A katasztrófa hírére a pápa százezer koronát küldött, hogy osszák szét a legszegényebb családok közt, akiket a katasztrófa sújtott.

Túl sok pénz van a gyerekek zsebében, veszedelmesen terjed a kereskedő-szellem a diákok között 

– kongatta meg a vészharangot Az Est. Nem egy tanító észlelte, hogy tanítványai pénzért adnak el egymásnak bélyegeket, de minden elképzelhető tárgy megfordul a kezeik között. Egy szülő parfümös üveget talált fia zsebében.

Volt fölösleges pénzem, gondoltam, befektetem ebbe, s majd később továbbadom nyereségre

– mondta a fiú. Néhány nap múlva az apa ponyvaregényeket talált fiánál: kiderült, hogy bizományba kapta egyik társától, hogy terjessze az iskolában.

Az apa jót nevetett fia élelmességén, és dicsekedve mesélte, hogy a gyermekek között mennyire kifejlődött az üzleti szellem. A nagyokat utánozzák és már bizományba is vállalnak árut. Az apa nevetett ezen, holott sírnia kellett volna. Mert éppen az, amit ő olyan nagyszerűnek talált, a felnőttek utánzása rontja meg az ifjúságot

– írta a cikk.

Az Amerikában dühöngő táncrekord-őrületről

a külföldi hírek között számoltak be. A clevelandi Helena Maya – egy rövidéletű ötvenórás rekordot megdöntve – 52 óra 11 percet táncolt egyfolytában. Amikor a táncot megkezdte, 51 kilogrammot nyomott, a végén negyvenet – állította Az Est. Ezután több százan próbálták megdönteni az új rekordot, Baltimore-ban a rendőrség avatkozott közbe, „mert az egyik táncoson hirtelen az őrület jelei mutatkoztak”, „másutt rendületlenül tartott tovább a verseny és a férfiak tánc közben az elébük tartott tükörből borotválkoztak”. Két nappal később már arról írt az Est, hogy a New York-i rendőrség betiltotta a rekordtáncolásokat, a 24 óránál tovább tartó táncot épp olyan elítélendő vétségnek minősítve, mint a 24 óránál tovább tartó kerékpározást.

Egy párizsi színész azért halt meg, mert az orrát nem szabályosan fújta ki 

– állapították meg francia orvosok.

A jólnevelt emberek túlnyomó többsége úgy szokta ezt a műveletet elvégezni, hogy fogja a zsebkendőjét és azzal összeszorítja a két orrnyílást. Ennek az a természetes következménye, hogy a váladék és a belső levegő nem tud a nyíláson keresztül törni, hanem felfelé igyekszik

– írták, hozzátéve, hogy a színész így „levegőt szivattyúzott be a középfülébe”, ami „magával sodorta a fertőző mikrobákat”, előbb középfül-, majd agyvelőgyulladást okozva.

A neveletlen embereket kell utánozni ebben a tekintetben, amennyiben úgy kell az orrunkat megtisztítani, hogy csak az egyik nyílást szorítjuk le és akkor fújjuk ki 

– javasolták.

Nyitókép: Pázmány Péter Tudományegyetem (ma Semmelweis Egyetem) III. sz. Belgyógyászati Klinika, fül-orr-gégészeti vizsgáló – Fotó: Fortepan / Semmelweis Egyetem Levéltára