Osztrák munkásasszonyok irigykedtek a magyar gyermekvasútra, amiért Gerő Ernőnek hálálkodtak az úttörők

A Szovjetunió nagyszerűségét hirdető propagandában kiemelt helyük volt a gyermekvasutaknak: a magyar sajtó is rendre beszámolt az egyre-másra épülő, jó tanuló gyerekek által működtetett, igazi vasúti pályán, igazi szerelvényekkel közlekedő kisvasutakról. Még nagyobb volt a propagandisztikus lelkesedés, amikor éppen 75 évvel ezelőtt, 1948. április 11-én a budai hegyekben is hozzáláttak a magyar gyermekvasút felépítéséhez.

A Népszava már 1935 novemberében beszámolt a „tifliszi iskolásgyermekek vasútjáról”, amire akkor az egész világon egyedülállóként tekintettek. A grúz fővárosról, Tbilisziről van szó, ahol a rövid híradás szerint iskolásgyermekek építettek 400 méter hosszú vasutat két állomással, melyen gyerekek látják el a szolgálatot,

de csak azokat az iskolásfiúkat engedik oda, akik jól tanulnak.

A következő év júliusában a Pécsi Napló már arról írt, hogy a Szovjetunió 26 városában építenek iskolás gyerekek keskenyvágányú vasutakat pályaudvarokkal, hidakkal, alagutakkal – Moszkvában mindjárt kettőt is. A lendületet a második világháború törte meg, amelynek befejeztével, 1945 júniusában számolt be a Szabadság arról, hogy a kharkovi (Harkiv, Ukrajna) Gorkij-parkban három kilométeres gyermekvasút pöfögött korábban, de a németek lerombolták, anyagát pedig elvitték. A város viszont elszánta magát az újjáépítésre és az augusztusi újra nyitásra. Júliusban Moszkvában is újraindult a gyermekvasút, a Szabad Nép tudósítása szerint a „Tökéletes tanuló” pályaudvarra futott be az első vonat.

A Pajtás 1947 februárjában írt riportot a szovjet gyermekvasutakról. Ebből az derült ki, hogy a Moszkva melletti Mala Rjazanszka gyermekvasúton tíz év alatt mintegy 300 gyereket képeztek ki, és közülük hetvenen a középiskolák befejezése után is felső vasúti iskolába mentek.

Nincs még egy ország a világon, ahol az állam részéről a gyermekekkel szemben annyi szeretet és gondoskodás nyilvánulna meg, mint a Szovjetunióban

– örvendezett a kárpátaljai Vörös Zászló című lap 1947 júliusában, amikor az Uzshorodon (Ungvár) épülő gyermekvasútról adott hírt. 

Belgrádban is épült gyermekvasút, amiről a Magyar Nap tudósított 1947 decemberében.

Amikor felavatták a vonatot, a gyermekvasút gyermekigazgatósága táviratot küldött Titonak, és megígérte, hogy az új vasút soha nem fog még öt percet sem késni. A vasutasgyerekek betartották ígéretüket

– írták.

1948 januárjában számolt be a Szabad Nép arról, hogy Úttörő Köztársaság épül a tervek szerint Gödöllőn, a volt királyi parkban külön postával, vasúttal, nyomdával és kertészettel. Gerő Ernő közlekedésügyi miniszter karolta fel a gyermekvasút építését, a Szabad Nép februárban már

Gerő elvtárs vasutat épít az Úttörők kis köztársaságának

címmel írt az építkezésről, amelynek helyszíne Gödöllőről Csillebércre tevődött át időközben.

Már öntik a síneit, már készítik a tervrajzait a gyermekvasútnak, mely Gerő Ernő elvtárs szeretetteljes gondoskodása jóvoltából a gyermekköztársaságot a legközelebbi felnőtt vasúti állomással köti össze

– írták.

A Magyar Nap márciusban arról számolt be, hogy a gyermekvasúton motoros vontatású szerelvényeket közlekedtetnek majd, mert a gőzmozdonyból kipattanó szikrák veszélyeztetnék a főváros legszebb erdejét.

Mindenki titkolódzik, de ebben a titkolódzásban olyasféle kedvesség lappang, mint karácsony tájékán, amikor a szülők a szenteste gyerekörömeinek előkészítésére esküsznek össze

– írta a Kis Ujság 1948. április 11-i számában, melyben az építkezés előkészületeiről számolt be.

Ezt az új vasutat, amely nem amolyan játékszer, hanem egész komoly közlekedési vállalat lesz, a demokratikus kormányzat legkedvesebb alkotásaként már ebben az évben, mégpedig augusztus elsején átadják a forgalomnak

– közölték. Az április 12-i lapokból az is kiderült, hogy egyelőre háromkilométernyi útvonal megépítéséhez láttak hozzá, a fogaskerekű végállomásától az Anna-kápolnáig, a vasutasok pedig gyerekek lesznek, akik komoly vasúti kiképzést kapnak.

Amikor Gerő Ernő miniszter — akinek a sok hídépítés mellett most már a gyermekvasút is szívügye lesz — bejelentette, hogy az építkezés munkájában természetesen a fiatalok is részt vehetnek, hangos éljenzés volt a válasz. Az ünnepségen résztvevő úttörők még a hétfőt sem akarták megvárni. Lázas izgalommal azonnal munkához akartak látni, hogy augusztus 1-én vidám fütyüléssel megindulhasson az első magyar gyermekvasút

– számolt be a Pajtás.

3700 egyetemi hallgató vonult ki, hogy segítse az építkezést:

Új ifjúság ez, amely nem pártvillongásban, nem turulsapkás hetykeségben versenyez, hanem építőmunkában

– írta a Szabad Szó.

Tudjátok, kitől kapjuk mindezt ajándékba? Dolgozó szüleinktől, a magyar hazától s annak vezetőitől, akik nem feledkeznek meg rólunk sem. A mi dolgunk a tanulás. Csupa egyes kerüljön a füzetbe, meg a bizonyítványba. Rá kell szolgálnunk mindnyájunk szemefényére, népünk ajándékára, az úttörővasútra

– állt a Pajtás május elsejei számában. A Népszava pedig arról számolt be, hogy harmincnégy magyar üzem meghívására százöt osztrák munkás jött Budapestre:

Az itteni parkokra, játszóterekre, az épülő gyermekvasútra úgy néznek az osztrák asszonyok, mint a megelevenedett csodára. Ők ilyesmire még csak gondolni sem mernek, e percben az a gondjuk, hogy az elmúlt hónapban a gyermekjegyekre gríz helyett ecetet kaptak, amiből igazán nagyon nehéz gyermekeledelt készíteni.

Május végén a gyermekvasút úttörő személyzetének tanfolyama is megkezdődött, a vonatok is készültek.

Soha ilyen kedves munkánk nem volt még

– mondták a Magyar Napnak a munkások, akik elárulták, hogy olyan százlóerős motor húzza a szerelvényeket, amilyen a budapesti autóbuszokban van, a kocsikban pedig az ülések is olyanok lesznek, mint a buszokon.

A népi demokrácia gondol az ifjúságra is. Szórakoztatja, neveli őket és már fiatal korukban beléjük oltja a maradéktalan kötelességteljesítést, a munka megbecsülését és a mértéktartást 

– állt a Közlekedés című lap július 15-i számában, melynek fejlécén

A közlekedés dolgozói üdvözlik Gerő Ernő elvtársat 50. születésnapja alkalmából

felirat díszelgett. A lapból az is kiderült, hogy az úttörővasutasok képzésével a nagyvasút személyzeti utánpótlása is megoldást nyer.

Mező pajtás, mi lesz az indulási jelzéssel? – kiabálnak a szomszéd kocsiba az Úttörőállomáson. Mező pajtás kétségbeesett arccal áll az ablaknál és magyarázza, hogy az ajtóból szabályszerűen nem tudta leadni az indulási jelet, mert a benyíló miatt nem ért ki a karja látótávolságra. Kivételesen megengedik neki, hogy az ablakból intse az indulást. Mire megnő és karja az ajtóból is látható lesz, boldog és gazdag ország állampolgára lesz Mező pajtás

– tudósított a Szabad Nép az úttörővasút próbaútjáról.

És megérte?

– tette fel a kérdést a Hirlap, hogy mindjárt meg is válaszolja:

Megérte! Hiszen ötmillióért (ennyibe került a gyermekvasút) vettünk valamit, amit nem lehet felszítani, ha nincs, ami sehol sem eladó és ami, ha gyerekkorban elmarad, nem pótolható többé semmivel, soha. S hogy mi ez? Az öröm, olvasó. A gyermekkacagás.

Bár sok lapban a legmodernebbnek, legszebbnek írták le a magyar gyermekvasutat, a Pajtás augusztus elsejei számában gyorsan helyretette a dolgokat:

Legyünk büszkék Széchenyi-hegyi vasútunkra, de ne feledkezzünk meg arról, hogy a legfejlettebb pionír vasutak a Szovjet Unióban vannak.

Nyitókép: Fortepan / Gyöngyi