Külföld

„Gyűlöllek titeket, embereket gyilkoltok” – az oroszok inkább már letagadják származásukat, olyan szinten utálják őket

Kovács IstvánKovács István

2023. április 17. 7:04

Az orosz-ukrán háború kitörése után a világ nyugati részén fellángolt az oroszellenesség, ami több mint egy év elteltével sem nyugszik, és azokat is sújtja, akik éppen Putyin politikája miatt voltak kénytelenek elhagyni Oroszországot. Sokan már inkább letagadják a származásukat, az Egyesült Királyságban pedig az elmúlt évben jelentősen nőtt a gyűlölet-bűncselekmények száma.

Tavaly, amikor a háború kezdetének napján a világ számos pontján tüntetések kezdődtek az orosz agresszió ellen, a világ közvéleménye felkapta a fejét arra a megmozdulásra, ami Grúzia fővárosában, Tbilisziben volt: A parlament épülete előtt a tömegben néhány ember állt kezükben papírral: „Orosz vagyok. Elnézést kérek ezért”.


Az oroszellenesség a háború első napjától kezdve kézzel fogható volt a világnak azon a részén, amelyik szolidaritással viseltetett Ukrajna iránt. Ez főleg a Nyugaton volt érzékelhető, illetve azokban az országokban, ahol a történelmi tapasztalatok miatt egyébként sem kedvelik őket. Grúziában a 2008-as háború után például különösen így volt.

Az első atrocitások az éttermek ellen irányultak. Varsóban a népszerű orosz étterem, a Skamiejka rengeteg fenyegetést kapott, ráadásul úgy, hogy a személyzet nagy része ukrán. Tamara Rochminska, az étterem tulajdonosa szolidaritásként a Facebook-oldalára kitett egy ukrán zászlót, kimutatva támogatását feléjük, és arra kérte az embereket, hogy hagyják abba a személyzet zaklatását. Azt írta:

Kérjük, ne feledjék, hogy Oroszország és az oroszok nem azonosak Putyinnal és imperialista terveivel.

Ugyanakkor azt az oroszellenesség elszenvedői is fontosnak tartották megjegyezni, hogy a sérelmeik elhalványulnak ahhoz képest, amivel az ukránok a háborúban szembesülnek, és semmiképpen sem lenne szerencsés egy lapon említeni azokat.

Alekszej Zimin orosz séf londoni étterme is céltáblává vált, még úgy is, hogy bevételének egy részét a Vöröskereszt ukrán menekülteket segítő munkájának támogatására ajánlotta fel, és többször is hangosan elítélte az orosz támadást. Azonban ez is kevés volt – vagy egyszerűen a gyűlölködőket nem érdekelték a gesztusok –, mert így is olyan üzenetekkel bombázták Zimint, hogy Putyin embere, és gyilkos. Odáig fajultak a fenyegetőzések, hogy egy ideig rendőrök vigyáztak a vendéglátóhelyre.


Voltak, akik azt várták, hogy a gyűlölködés alábbhagy, de ahogy sorra derülnek ki a civilek, illetve az ukrán katonák ellen elkövetett háborús bűncselekmények (pl. Bucsa, Irpiny, Borodianka, ukrán hadifogoly lelövése, illetve a nemrég történt lefejezés is ilyen lehet), a külföldön élő oroszoknak fokozódó gyűlölettel kell szembenézniük. Mindezt úgy, hogy többségük már hosszú évek óta nem él Oroszországban, vagy éppen a putyini politika miatt hagyta el a hazáját, és a legkevésbé sem támogatja a háborút.

Ilja Kaplan berlini étteremtulajdonos 32 éve hagyta el a szülővárosát, Moszkvát, hogy új életet kezdjen Berlinben, és soha többé nem ment vissza. Mégsem engedte el orosz identitását, és megnyitotta a Pasternak nevű orosz éttermet, ami negyedszázadon át sikeresen üzemelt. Ahogy ő mondta a Los Angeles Times-nak korábban, ez egy olyan hely, ahol németek, ukránok, oroszok és még sokan mások vidáman esznek-isznak. Őt is sokan támadják, még úgy is, hogy nyilvánosan elítélte Oroszország háborúját szomszédja ellen, és éttermének sokkal több ukrán alkalmazottja van, mint orosz.

A lap szerint Németországban mintegy 3 millió olyan ember van, akinek vannak orosz gyökerei. Ők diszkriminációval, kiközösítéssel és gyakori gúnyolódással találkoztak a háború első fél éve után. Az sem segített a helyzetükön, hogy köztük is vannak olyanok, akik támogatják a háborút, előfordult, hogy csaknem ezren tüntettek Berlinben Putyin mellett.

A helyzet az elmúlt hónapokban sem sokat változott, sőt, a Sky News több olyan esetről is beszámolt, hogy oroszokat bántalmaztak az Egyesült Királyságban. Egy Oroszországból származó, Észak-Walesben élő nőt bántalmazott egy szomszédja, és közben azt kiabálta: „Miért vagy még mindig itt? Takarodj haza!”

Egy derbyshire-i építkezésen egy orosz származású munkásnak esett neki a kollégája, amit így vezetett fel: 

gyűlöllek titeket, oroszokat, embereket gyilkoltok.

A Sky News több rendőrkapitányságot is megkeresett azzal, hogy nőtt-e a gyűlölet-bűncselekmények száma, ahonnan választ kaptak, ott az derült ki, hogy igen, több ilyen eset történt.

Mark Walters, a Sussexi Egyetem büntetőjogi és kriminológiai professzora szerint a „kiváltó események” a gyűlölet-bűncselekmények bizonyos típusainak növekedéséhez vezetnek. Példaként azt hozta fel, hogy a brexittel megnőtt a rasszista bűncselekmények száma, a koronavírus-járvánnyal pedig az ázsiaiak elleni támadások száma nőtt. Úgy véli,

az oroszellenes esetek akkor szűnnek majd meg, ha a háborúnak vége lesz, aminek viszont még nem sok jele van.

Nemrég a CNBC-nek menekült oroszok arról számoltak be, hogy érzésük szerint nőtt az oroszellenesség. Julija Azarova független újságíró, akinek rögtön a háború kitörése után menekülnie kellett a hazájából, elmondta, kétszer járt Lettországban, de Ukrajnába nem léphet be a származása miatt, holott a rokonait szeretné meglátogatni.

A lapnak megszólalt egy Lana álnevű nő is, aki arról beszélt, hogy amikor megkérdezik tőle, honnan származik, akkor rendkívül feszült, mert nem tudja mire számítson. 

Nem mindenki érti, hogy a kormány, az ország és a nép nem ugyanaz


 – mondta. „Tegyük fel, hogy ön az Egyesült Államokból származik, és mégis lehet, hogy nem Trump-szavazó.” Egy másik megszólaló már inkább titkolja, hogy orosz. Előfordult, hogy egy lengyel étteremben a pincérek nem voltak hajlandók kiszolgálni, miután észrevették az orosz útikönyvét. Ő úgy fogalmazott:

„A háború után, azt hiszem, még jobban fogok félni a származásomat firtató kérdésektől, mert azonnal úgy érzem majd, hogy magyarázkodnom kell, félve a várható negatív reakcióktól.”

Nyitókép: Oroszellenes graffiti Tbiliszi utcáin 2023. február 23-án. Fotó: Daro Sulakauri/Getty Images.

#Külföld#orosz-ukrán háború#oroszellenesség#rasszizmus#berlin#gyűlöletbűncselekmény#vlagyimir putyin#ma

Címlapról ajánljuk