Belföld

Olyan közlekedési táblákat helyeztek ki Pécsen, amik nem léteznek a KRESZ-ben

rtl.hurtl.hu

2023. április 4. 20:23

Ön szerint mit üzen?

Olyan közlekedési táblákat raktak ki Pécsen, amelyek nem is szerepelnek a KRESZ-ben, tudósított az ATV. Emellett a városban egyszerre több nagy forgalmú utat is lezártak, vagy a forgalmát korlátozták.

„Hát, hogy hivatalos szerv, vagy arra jogosult szerv ilyet rakjon ki, ilyennel nem találkoztam. Azt, hogy maszekban csinálnak valamit, amit kiraknak, olyan előfordul. De hivatalosan még ilyen táblacserét, ami nem létezik a KRESZ-ben, ilyennel nem találkoztam” – nyilatkozta a fehér alapon fekete csíkot ábrázoló tábláról Nagy László közlekedési jogász.

A különleges behajtani tilos táblákat már lecserélték, mindkét irányból behajtani tilosra. A pécsi közlekedési táblákért is felelős önkormányzati cég szerint nem miattuk kerültek ki a nehezen értelmezhető táblák, szerintük a kivitelező cég hibázott.

Az autósok leginkább azon háborodtak fel, hogy az egyébként nehezen értelmezhető közlekedési táblák kihelyezését követően a rendőrök több sofőrt is megbüntettek, mert szerintük szabálytalan módon hajtottak be egy-egy utcába.

Nyitókép: ATV

#Belföld#pécs#kresz#tábla#káosz

Címlapról ajánljuk