Belföld

Átment egy pillanat alatt: megszűnik az orvosok kötelező kamarai tagsága

rtl.hurtl.hu

2023. február 28. 15:25

Elfogadta a parlament a törvényjavaslatot. 

Megszünteti az orvosok kötelező kamarai tagságát az a törvény, amelyet kedden, a kormány kezdeményezésére 122 igen szavazattal, 31 ellenvoks mellett, tartózkodás nélkül fogadott el a parlament.

A belügyminiszter által hétfőn beterjesztett és kivételes eljárásban kedden elfogadott jogszabály kimondja, hogy a Magyar Orvosi Kamarában (MOK) meglévő tagság nélkül is végezhető egészségügyi tevékenység.

A kamarai tagságot önkéntesen és bármikor meg lehet szüntetni. Eddig csak azok dolgozhattak orvosként (háziorvosként, kórházban stb.), akik tagjai voltak a kamarának, mostantól ez nem lesz feltétel. A MOK jelenlegi tagjainak is nyilatkozniuk kell arról, hogy tagok akarnak-e maradni, ha ezt 30 napon belül nem teszik meg, a tagságuk automatikusan megszűnik. 

Takács Péter, a Belügyminisztérium egészségügyért felelős államtitkára az Országgyűlésben az előterjesztésről azt mondta: az a magas szintű, mindenki számára hozzáférhető, biztonságos betegellátás biztosítását szolgálja. Az államtitkár szerint „a legsötétebb kommunista időket” idézi az, hogy – állítása szerint – a kamara nyíltan fenyegeti azokat az orvosokat, akik nem osztják az elnökség véleményét és részt vennének a területi ügyeleti ellátásban. Ezt a MOK az első pillanattól kezdve, közleményben és sajtótájékoztatón is cáfolta. 

A jogszabály a folyamatban lévő és a jövőbeli etikai eljárásokat az Egészségügyi Tudományos Tanácshoz helyezik át, ahogy az új etikai kódexet is ez a szervezet alkotja meg, és az egészségügyért felelős miniszter hagyja jóvá. A kamarának a jövőben csak véleményezési joga lesz az etikai kódex felett. A jogszabály a kihirdetését követő napon lép hatályba.

Az ügy előzménye, hogy Gulyás Gergely azzal vádolta meg a Magyar Orvosi Kamarát (MOK), hogy visszaél a hatalmával, mert orvosokat fenyeget. A MOK erre úgy reagált, hogy ők egyetlen háziorvos ellen sem indítottak és nem indítanak etikai eljárást azért, mert aláírja az ügyeleti szerződést. Az ügy előzménye, hogy a kamara közgyűlése felszólította a háziorvosokat, hogy az új ügyeleti rendszer kialakításához szükséges szerződéseket ne írják alá. Erre válaszul az egészségügyért is felelős Belügyminisztérium hétfőn bejelentette, hogy módosítanák a kamaráról szóló törvényt.

Ezután sajtótájékoztatót tartott a Magyar Orvosi Kamara, amelynek elnöke, Kincses Gyula elmondta: 

a kormány abszolút valótlan indokokkal, hazugságok alapján indított nagyon durva támadást a kamara ellen.

„Az a hivatalos indok, hogy mi a hatalmunkkal visszaélve fenyegetünk kollégákat, akik együtt akarnak működni, végre akarják hajtani a kormányzati intézkedést, és etikai eljárásokat akarunk eszközként használni ellenük. Valójában egy esetben tettünk bejelentést etikai ügyben, és ezen kívül semmi más nem igaz.

Nem olyan kolléga ellen indult az eljárás, aki szeretné az ügyeleti szerződést aláírni, hanem egy olyan vezető háziorvos ellen, aki az országos kórházfőigazgatótól kapja a fizetését, és presszionálta a kollégáit.

Ő volt az, aki visszaélt a hivatali helyzetével, az ott lévő kollégákat megfélemlítette. Semmilyen tényalapja nincs annak az ügynek, amelyre hivatkozva bevezetnék az új törvényt” – mondta az elnök.

A Magyar Orvosi Kamara titkára, Svéd Tamás arról beszélt, hogy akik esetleg nem éltek az '50-es években, most élőben végignézhetnek egy koncepciós eljárást. 

Nyitókép: Nagy Attila Károly / rtl.hu

#Belföld#mok#magyar orvosi kamara#szavazás

Címlapról ajánljuk