Belföld

Etikai eljárást indítottak egy háziorvos ellen, mert tájékoztatót tartott az új ügyeleti rendszerről

rtl.hurtl.hu

2023. február 25. 12:54

Békássy Szabolcs, az országos kollegiális szakmai vezető háziorvos aggályosnak tartja, hogy a Magyar Orvosi Kamara (MOK) etikai eljárás alá vonta az egyik vármegyei háziorvosi szakmai vezetőt, miután tájékoztatót tartott az új ügyeleti struktúráról kollégáinak.

Békássy Szabolcs az MTI megkeresésére telefonon úgy nyilatkozott: a MOK egyértelműen deklarálta, hogy az ügyeleti ellátórendszer átalakításának szükségességével egyetért, és azokat az ellátásszervezési szempontokat is jóváhagyta, amelyek mentén az új ügyeleti struktúra előbb Hajdú-Bihar vármegyében állt fel, majd pár napon belül Győr-Moson-Sopron, valamint Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyékben is megkezdi működését.

Ugyanakkor a MOK szakmai támogatása ellenére ezt használja nyomásgyakorló eszközként „egyéb érdekérvényesítő képességük fenntartása érdekében” – fogalmazott.

 Elmondta: a kollegiális háziorvosi szakmai vezető, aki főállásban maga is gyakorló háziorvos, a közelmúltban tájékoztatót tartott a vármegyében praktizáló háziorvosoknak az új ügyeleti struktúráról, amit az Országos Kórházi Főigazgatósággal kötött szerződése értelmében hivatalból tett meg. Tárgyilagos tájékoztatóját követően azonban a MOK etikai eljárás alá vonta – fűzte hozzá.

Békássy Szabolcs jelezte: 

az eljárástól teljes mértékben elhatárolódnak, és szolidaritást vállalnak a vármegyei kollegiális szakmai vezetővel. 

Azonnal a MOK vezetőségéhez fordultak a helyzet tisztázása érdekében, ám választ csak arról kaptak, hogy az eljárás valóban megindult. A MOK eljárását az országos kollegiális szakmai vezető háziorvos aggályosnak tartja, mert az orvostársadalom megosztását eredményezheti. Hangsúlyozta: az ügyeleti ellátás megszervezésében a legfőbb szempont a folyamatos ellátás biztosításának szükségessége, éppen ezért kedvezőtlen, hogy a kamara nyomásgyakorlási eszközként az ügyeleti szerződések aláírásának megtagadását, a háziorvosok előtérbe helyezését választotta.

Egyetértve azzal, hogy a szakmai egyeztetések folyamatosan szükségesek az optimális ellátás megszervezése kapcsán, Békássy Szabolcs közölte: az ügyeleti ellátást egyéb szakemberek bevonásával meg kell szervezni, még akkor is, ha az ellátási szerződéseket a háziorvosok még nem írták alá, erre a jelenleg hatályban lévő jogszabályok lehetőséget is adnak. Továbbra is támogatják az Országos Mentőszolgálatot, mondta, és reményét fejezte ki, hogy az ellátás folyamatossága minden vármegyében biztosított lesz.

Nyitókép: Varga György / MTI

#Belföld#mok#etikai vizsgálat#háziorvos