Belföld

„A jogállamot szinte teljesen felszámolták, a korrupció a rendszer részévé vált" – mondja a NER-ről a Transparency igazgatója

rtl.hurtl.hu

2023. február 13. 10:02

A szakember beszélt Szijj László és Mészáros Lőrinc közös nagy érdekeltségéről is.

Martin József Pétert, a Transparency International (TI) magyarországi ügyvezető igazgatóját arról kérdezte a Népszava, hogyan lett  Magyarország az Európai Unió legkorruptabb tagállama, a legfrissebb Korrupció Érzékelési Index (Corruption Perception Index – CPI) szerint. 

Az, hogy utolsók vagyunk a CPI-listán, egy évtizedes folyamat következménye, aminek során a jogállamot szinte teljesen felszámolták, a korrupció rendszer részévé vált

– mondja Martin. A szakember úgy véli: „sehol nincs annyira központosított, felülről vezérelt korrupciós mintázat, mint minálunk”. 

A Transparency International magyarországi igazgatója emlékeztet rá: a TI már tíz éve figyelmeztetett arra, hogy a magyar államot foglyul ejtették. Ez szerinte annyit jelent, hogy „az állami intézmények többsége nem autonóm módon működik, hanem a központi kormányzat akarata szerint”.

Ezt úgy oldották meg, hogy a vezetők többségét lecserélték lojális káderekre, és innentől kezdve az intézmények nem, vagy nem elsősorban a közjót képviselik, hanem hatalmi és partikuláris üzleti érdekeket. Ez a legnagyobb korrupciós kockázat, azért, mert így számos politikai szereplő, illetve a politikához közelálló üzletember büntetlenséget élvez

– fejti ki Martin. „Az egyik leglényegesebb ilyen korrupciós csatorna a közbeszerzési rendszer, amelynek jelentős része fertőzött a korrupcióval. De ilyen volt a letelepedési államkötvény-biznisz, a tao-pénzek elosztása, vagy a friss esetek közül mondjuk a 35 éves koncessziók” – teszi hozzá.

A szakember súlyos problémának látja, hogy a kormány a különféle veszélyhelyzetekre hivatkozva kivont számos beszerzést a közbeszerzési törvény hatálya alól. Ilyen volt például az autópályák üzemeltetésére kiírt 35 éves koncessziós eljárás

Ezzel a lépéssel, meg a többi 35 éves koncesszióval, lényegében kiiktatják a szabadpiacot

– véli Martin. „Az autópálya-építés einstandja nemcsak azért felháborító, mert a kormányfőhöz közelálló Szijj Lászlónak és Mészáros Lőrincnek az érdekeltségébe tartozó, amúgy teljesen átláthatatlanul működő Themis Magántőkealap lett a nyertes, hanem azért is, mert ilyen hosszú távra, 35 évre képtelenség előre tervezni” – teszi hozzá.

És hogy mindez hogyan csapódik le a nép körében?

Martin szerint a magyarok  91 százaléka tisztában van azzal, hogy súlyos a korrupciós helyzet Magyarországon, de a visszaélések nem ütik át az emberek ingerküszöbét, a Völner-Schadl-ügy sem szült elemei felháborodást.

Nyitókép: Orbán Viktor és Mészáros Lőrinc 2014. november 18-án. Fotó: Koszticsák Szilárd / MTI

#Belföld#Transparency International Magyarország#martin józsef péter#korrupció#NER

Címlapról ajánljuk