Belföld

Lázadnak a budai gyerekorvosok, februártól nem adnak ki több igazolást

Nagy Attila KárolyNagy Attila Károly

2023. február 8. 18:39

Az orvosok szerint a szülőknek kellene igazolniuk gyerekük betegségét és hiányzását. Ehhez viszont módosítani kellene az iskolák házirendjét. 

Összefogtak több budai kerületben is a gyerekorvosok, és úgy határoztak, hogy februártól nem adnak ki több igazolást a hozzájuk tartozó óvodások és iskolások szüleinek a betegség miatti hiányzásokra, írja a 444.

A gyerekorvosok szerint felesleges és értelmetlen az a koronavírusjárvány idején rögzült gyakorlat, hogy a legkisebb megfázás, nátha miatt is nekik igazolást kell adni arról, hogy a gyerek meggyógyult és mehet közösségbe, miközben ezt a szülők maguk is képesek megítélni. Ráadásul mindezt úgy, hogy adott esetben az orvosok a gyereket nem is látják, állapotát nem mérhetik fel.

Januárban ezért több budai házi gyerekorvos is körlevelet küldött a hozzájuk tartozó gyerekek szüleinek, amiben leírták, hogy céljuk a jelenlegi gyakorlat megváltoztatása, ezért a továbbiakban nem adnak ki igazolásokat. Szerintük az orvosi igazolások megszüntetésének a célja, hogy több idő és lehetőség maradjon az érdemi betegellátásra, tanácsadásra.

Tekintettel arra, hogy az elmúlt évek sok próbálkozása, egyeztetése nem hozott eredményt, helyi kezdeményezéseket és lépéseket kell tennünk

– írták levelükben, megemlítve, hogy a főváros és az ország több oktatási-nevelési intézményében már megváltoztatták a  házirendet, és betegség esetén elegendő a szülői nyilatkozat a hiányzás igazolására.

A gyerekorvosok szerint a 20/2012-es EMMI rendelet 51.§ 2/b pontja kimondja, hogy a betegség miatt történő hiányzás igazolásának módját a házirendben is meg lehet határozni, ezért jogilag lehetőség van arra, hogy az óvodák, iskolák saját házirendjükben rendezzék az igazolások kérdését. Éppen ezért egy másik levelet is küldtek a budai igazgatóknak és az intézményeket fenntartó tankerületi központnak, amiben azt javasolták, hogy módosítsák a házirendjüket, és engedélyezzék a szülőknek a betegség miatti hiányzások igazolását. A gyerekorvosok szerint az orvosi igazolások rendszere orvosszakmai szempontból teljesen indokolatlan, ugyanis:

A gyermekorvos mind a személyes, mind a telemedicinális ellátás során a szülő észlelésére és beszámolójára hagyatkozik azon tünetek, panaszok esetén, amelyek az orvosi vizsgálat alkalmával esetleg nem is észlelhetőek (pl. hányás, hasmenés, köhögés, orrfolyás, láz, fejfájás, hasfájás, menstruációs fájdalom). A tünetek fennállásáról, illetve azok megszűnéséről tehát az orvos a szülőtől kap információt, vagyis mindezen vonatkozásokban a felelősség is a szülőé. Könnyen belátható az is, hogy hétvégét vagy oktatási szünetet megelőző napon kiadott orvosi igazolás csupán az éppen aktuális állapotot rögzítheti, semmiképpen nem tudja azt garantálni, hogy a gyermeknél a hétvégén/szünetben nem alakulnak ki a közösségbe történő visszatérést kizáró tünetek. Kizárólag a szülő tudja megítélni, hogy egy adott munkanap reggelén a gyermek az állapota alapján közösségbe engedhető-e. A fentieket igazolja az is, hogy még a COVID-19 járvánnyal kapcsolatban érvényes eljárásrendekben is szerepeltek olyan kritériumok a közösségbe való visszaengedhetőséggel kapcsolatban, amelyeket kizárólag a szülő nyilatkozata alapján tudhattunk, orvosi vizsgálattal teljes mértékben bizonyíthatatlanok (pl. a tünetek megjelenése óta eltelt napok száma, a láztalanság fennállása, a teljes tünetmentesség).

Az orvosi igazolások rendszere ráadásul nemcsak orvosszakmai szempontból indokolatlan, de jogtalan is, „hiszen az orvosnak szakmai és büntetőjogi felelőssége tudatában olyan dologról kell kiállítania igazolást, amelynek valóságtartalmáról nem tud meggyőződni".

Mindezek miatt az érintett gyerekorvosok közölték, hogy február 13-ától nem adnak ki „nevelési-oktatási intézmény számára orvosi igazolást”, és csak „az orvosi rendeléseken az érdemi betegellátást, valamint a megelőzést, egészségnevelést” tekintik feladatuknak.

Az egyik iskola tanára szerint ezzel patthelyzet állt elő, ugyanis csak a fenntartó engedélyével lehetne házirendet módosítani. A tankerület viszont ezt elutasította, arra hivatkozva hogy év közben erre nincs mód. A fenntartó azt javasolta, hogy az iskolák fogadják el a szülői igazolásokat, amennyiben azt a gyerekorvos lepecsételte. Azaz a gyerekorvosoknak továbbra is foglalkozniuk kellene az igazolásokkal.

A Házi Gyermekorvosok Egyesülete egyébként tavaly novemberben adott ki egy javaslatot a szülőknek azzal a címmel, hogy Mikor engedhetjük vissza a betegségből gyógyult gyermeket a bölcsődébe, óvodába, iskolába? Ebben úgy fogalmaztak, hogy

a betegség miatt óvodából, iskolából mulasztó gyermek hiányzásának időtartamát az előbbiek alapján a szülő tudja igazolni, hiszen ő tudja, hogy mikortól meddig szorult a gyermeke ápolásra. Emellett ő tud nyilatkozni, hogy mikorra lett tünet- és panaszmentes. Függetlenül attól, hogy szükség volt-e orvosi konzultációra vagy sem, javasoljuk egy szülői nyilatkozat kiállítását, amelyben írásban kell megerősíteniük az intézmény számára, hogy gyermekük az előző 24 órában már tünetmentes volt.

Nyitókép: Vajda János / MTI

#Belföld#egészségügy#gyermekorvos#háziorvos#hiányzás#igazolás#szülők

Címlapról ajánljuk