Belföld

Kiderült, milyen tanulságot vont le a kormány a szülőknek küldött konzultációból

rtl.hurtl.hu

2022. december 22. 10:05

Erről Rétvári Bence államtitkár beszélt az állami médiának.

„Példaértékű párbeszéd zajlott”, így értelmezte a szülői konzultáció eredményét Rétvári Bence, a belügy államtitkára. Arról beszélt az M1-en: több mint 130 ezren töltötték ki a konzultációt, a válaszadók döntő többsége elégedett az iskolával és a tanárokkal, nyugodt szívvel engedi az oktatási intézménybe a gyerekét, írja az MTI

Ismertette az eredményeket, amikről korábban már Pintér Sándor is beszélt a pedagógusokkal történő egyeztetésen:

  • A válaszadók 61 százaléka a legjobbnak, négyesnek vagy ötösnek értékelte az iskolát; míg 65 százalék szerint teljesen objektíven értékelik a tanárok a gyerekét.
  • A szülők a legnagyobb problémának azt érzik, ha van az osztályban magatartásproblémákkal küzdő gyerek. A válaszadók 40 százaléka szerint egy-két ilyen van egy osztályban; 18 százalék szerint kettő-négy; 7 százalék szerint ötnél is több.
  • A gyerekek egy-három órát töltenek a házi feladatok végzésével; 22 százalék mondta azt, hogy kevesebb mint egy órát. A válaszadók 60 százaléka mondta azt, hogy van az iskolában jó, ingyenes sportolási lehetőség; 44 százalék azt, hogy van művészeti óra; 46 százalék szerint az iskola szervez elegendő, tanórán kívüli aktivitást.
  • A különórával kapcsolatos kérdésre sokan nem válaszoltak, de aki igen, 24 százalék mondta azt, hogy jár magántanárhoz a gyereke.
  • Rétvári szerint a legmegosztóbb kérdés a demonstráció volt, különösen az, hogy gyerekek is részt vettek benne. A szülők nagy része egyáltalán nem akart foglalkozni a témával.

A tervek szerint a jövő év után újabb 25, majd 29 százalékos emelés jön majd, így 25 hónap alatt 75 százalékos béremelés történne meg, 777 ezer forintra nőne a pedagógusok átlagbére. „Ha ez megvalósul, minden idők legnagyobb béremelése lesz” – mondta.

Nyitókép: Rétvári Bence a parlamentben. Fotó Kovács Tamás / MTI

#Belföld#rétvári bence#államtitkár#pedagógus#tiltakozás#egyeztetés#fizetésemelés

Címlapról ajánljuk