Belföld

Két alkotmánybíró is a tanárok sztrájkjoga mellett érvelt

rtl.hurtl.hu

2022. december 8. 16:03

Szerintük a pedagógusok érdekei egybeesnek a tanulókéval.

Mint korábban írtuk, az Alkotmánybíróság elutasította azt az indítványt, amit ellenzéki képviselők nyújtottak be a pedagógusok sztrájkjogának korlátozása miatt. Az állami hírügynökség, az MTI tudósításából azonban kimaradt, hogy a határozat jelentős részét két alkotmánybíró különvéleménye teszi ki, ami épp a tanárok munkabeszüntetéshez való joga mellett érvel.

Kétségtelen, hogy a gyermekek, fiatalok művelődéshez való jogának érvényesülése, felügyeletük biztosítása kiemelten fontos érdek, de hasonlóan fontos az is, hogy egy – épp a művelődéshez való jog szempontjából kulcsfontosságú – hivatás képviselői érdekeiknek törvényes keretek között adhassanak hangot

idézi a 444 Schanda Balázs alkotmánybíró különvéleményét, aki azt is írta, hogy a pedagógusok nem csupán saját érdekeik védelmében élhetnek a munkabeszüntetéshez fűződő jogukkal,

érdekeik általában egybeesnek a tanulók érdekeivel.

Szabó Marcell alkotmánybíró pedig arról írt, hogy az Alkotmánybíróság határozatának értékelnie kellett volna azt, hogy megfelel-e a szükségesség és arányosság követelményének az a jogszabály, ami olyan esetekben is teljesen súlytalanná teszi a tanárok sztrájkjogának gyakorlását, amikor a jövő nemzedékek nevelése és oktatása a tét.

Nyitókép: MTVA/Bizományosi: Róka László

#Belföld#alkotmánybíróság#oktatás#tanársztrájk#különvélemény

Címlapról ajánljuk