Belföld

Kitiltják a nem ott lakó autósokat Budapest egyik nagy forgalmú részéről

rtl.hurtl.hu

2022. december 3. 15:07

Jelentősen korlátozzák az átmenő forgalmat Erzsébetvárosban – jelentette be Niedermüller Péter polgármester.

Niedermüller az InfoRádiónak elmondta: január másodikától olyan úgynevezett áthajtási pontokat alakítanak ki a VII. kerület belső részében, ahova csak a parkolási engedéllyel rendelkező helyi lakosok hajthatnak be.

A forgalomcsillapítás lényegében az egész Belső-Erzsébetvárost érinti, tehát a Nagykörút és a Károly körút (Kiskörút), illetve a Király utca és a Rákóczi út közötti területet. A polgármester megjegyezte, elsősorban az itt található három nagy forgalmú utca, tehát a Dohány, a Dob és a Wesselényi átmenő forgalmát fogják korlátozni, ami bizonyos mértékig már most is megvalósul. Elmondása szerint a VII. kerületi lakosok döntő többsége örömmel fogadja az fogalomcsillapítást.

Kovács Kázmér, a Magyar Autóklub jogi bizottságának elnöke szerint ugyanakkor amit már eddig is csináltak a VII. kerületben, nevezetesen hogy egyes szakaszok csak jelentős kerülővel megközelíthetők, az súlyosan kifogásolható és kontraproduktív. Személyes tapasztalatára is hivatkozott, mint elmondta, a közelmúltban kétszeres távolságot kellett megtennie ahhoz a kerületben, hogy elérje az ottani úti célját. Az ügyvéd szerint a forgalomcsillapítás mint célkitűzés indokolt lehet, de a mértéket kellene tartani.

Kép: MTVA / Bizományosi / Róka László

 

#Belföld#erzsébetváros#forgalom#dugó#vii. kerület#parkolás#niedermüller péter