Belföld

Bejegyezték Iványi Gábor egyházát

rtl.hurtl.hu

2022. november 18. 12:29

Egy lépéssel közelebb került céljaihoz a Magyar Evangéliumi Testvérközösség, de még nem kapta vissza korábban elvett státuszát.

Bejegyzett egyházzá minősítették a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösséget (MET), amelynek Iványi Gábor lelkész az elnöke – erről a Népszava ír.

A MET közölte: céljaikhoz egy lépéssel közelebb kerültek, de ez nem jelenti azt, hogy visszakapták korábbi státuszukat, amitől a kormány 2011-ben fosztotta meg őket. Ahhoz a magyar államnak közfeladatok ellátására vonatkozó megállapodást kellene kötnie az egyházzal.

A Népszava emlékeztet: Iványi Gábor egyháza először 2013-ban az Alkotmánybíróságon, majd 2017-ben Strasbourgban az Emberi Jogok Európai Bíróságán is pert nyert amiatt, hogy a magyar állam alkotmánysértő módon vette el a MET-től az egyházi státuszt. A jelenlegi egyházi törvény szerint a „bejegyzett egyház” státusz, amit a MET most megszerzett, a harmadik lépcsőfokot jelenti a vallási tevékenységet végző egyesület és a nyilvántartásba vett egyház után.

Iványi Gábor a Népszavának korábban azt mondta, hogy kb. 12 milliárd forinttal tartoznak az egyháznak, amelyet rengeteg jótékonysági célra szánt pénztől is megfosztottak az egyházi státusz elvételével.

Az RTL nézői tavaly Iványi Gábort Az Év Emberének választották.

Nyitókép: MTI/Szigetváry Zsolt

#Belföld#iványi gábor#magyar evangéliumi testvérközösség#egyház

Címlapról ajánljuk