Belföld

Újrakezdik a Mészáros-gyerekek cége ellen indított kormányhivatali eljárást

rtl.hurtl.hu

2022. október 27. 14:41

A Fejér-B.Á.L. Zrt. Mészáros Lőrinc gyerekeinek cége, 6 milliárd forintért építettek utat engedély nélkül, hulladéknak minősülő anyagok felhasználásával.

Nem született érdemi bírósági döntés az úgynevezett „fehér út” ügyében szerdán. A Budapest Környéki Törvényszék ugyanis új eljárásra kötelezte a Pest Megyei Kormányhivatalt az Érd és Sóskút közötti útszakaszon leterített meszes föld miatt indult közigazgatási eljárásban – tudta meg az Átlátszó. Eközben a rendőrség tovább nyomoz hulladékgazdálkodás megsértése miatt. Az ügy egyik főszereplője a Mészáros-gyerekek éptőipari cége, valamint a konzorciumi partnere.

A lap 2021 elején írt arról, hogy nyomozást folytat a rendőrség az Érd és Sóskút között – részben természetvédelmi területen – formális engedély nélkül létrehozott út ügyében. A feljelentést tevő érdi alpolgármester, Tetlák Örs szerint az úgynevezett „fehér utat” illegálisan építették meg a köznevelési centrum építésekor kitermelt köves földből. Az LMP politikusa azt írta a rendőrségnek: ahelyett, hogy a jogszabályoknak megfelelően lerakóhelyre szállították volna a mintegy 13 500 köbméter kitermelt földet, abból utat építettek.A feljelentés szerint mindezt a földtulajdonosok tudta nélkül, ám az akkori érdi fideszes és független sóskuti polgármester támogatásával tették meg.

A Budaörsi Rendőrkapitányságon ezután eljárás indult „hulladékgazdálkodás rendje megsértésének” bűntette miatt ismeretlen tettes ellen (a nyomozás még tart), a Pest Megyei Kormányhivatal Érdi Járási Hivatala pedig megállapította a kivitelező Fejér-B.Á.L. Zrt. és a Kontimer Kft. felelősségét „építési engedély nélkül végzett útépítési tevékenység” és „engedély nélkül végzett út forgalomba helyezési tevékenység” jogsértésekben. A Fejér-B.Á.L. Zrt. Mészáros Lőrinc gyerekeinek cége, és 6 milliárd forintért vállalták a munkát.

Úgy tűnt, 2022. október 26-án végül ítéletet hirdetnek az ügyben, de nem így lett.

Az Átlátszóhoz eljutó információk szerint a Budapest Környéki Törvényszék szerdán egyik félnek sem adott igazat, hanem új eljárás kötelezte a Pest Megyei Kormányhivatalt. Úgy tudjuk, a bíróság azzal indokolta határozatát, hogy a hatóság nem vont be az eljárásba minden érintettet, így azokat a telektulajdonosokat sem, akiknek ingatlanán lerakták a közeli építkezés során kitermelt meszes talajt.

Így kezdődik minden elölről, egyelőre nem került pont az ügy végére. A Fejér-B.Á.L. Zrt. és a Kontimer Kft. egyébként mindvégig állította, hogy jóhiszeműen jártak el – teszi hozzá az Átlátszó.

Nyitókép: MTVA/Bizományosi: Róka László

#Belföld#fejér-bál#mészáros lőrinc#cég#érd-sóskút#fehér út#eljárás

Címlapról ajánljuk