Belföld

A tiltakozásokat ellenző tanárként mutatta be a Hír Tv a Fidesz budaörsi elnökét

Dévai LászlóDévai László

2022. október 19. 14:35

Czuczor Gergely, akit a műsorban egyszerű tanárnak tüntettek fel, azt mondta, a béremelésért tüntető pedagógusok hangulatot keltenek. Technikumi tanáraként ő maga havi bruttó 238 600 forintot visz haza, emellett PR-tanácsokat ad egy cégnek havi 800 ezer forintért.

A Hír TV-ben kedden a tanártüntetések kapcsán behívtak a stúdióba egy középiskolai tanárt, aki nem mellesleg a budaörsi Fidesz elnöke – vette észre a 444.hu. Czuczor Gergely szerint a tanárok szerencsétlenül időzítették a tiltakozásokat, mivel a társadalmat jelenleg olyan témák nyomasztják, mint „az elhibázott szankciókból eredő” rezsinövekedés és az infláció. Szerinte ebben a helyzetben összefogásra lenne szükség. 

Czuczor jogos követelésnek nevezte a tanárok béremelési igényét, de úgy véli, hogy ennek a jogos követelésnek ez élére állva hangulatot keltenek a pedagógusok.

Ez szerintem nem túl szerencsés, mert most nem ennek lenne itt az ideje.

– mondta az elnök.

A Hír TV-ben egyszer sem hangzott el, hogy Czuczor 2019-ben még az önkormányzati választáson is indult a Fidesz színeiben, egyszerű középiskolai tanárként hivatkoznak rá a beszélgetés során.

Egy picit fáj is ez nekem, hogy a tüntetők első követelése, hogy »ha tisztességes bért kapunk, akkor majd beáramlanak az új és megtáltosodott tanárok«. Ezt egy picit azért kikérem magamnak, tehát mi, akik tanítunk, azért ne legyünk már ennyire lenézve, hogy mi csak azért vagyunk ott, mert a fizetésért vagy a kevés fizetés miatt nem tanítunk adott esetben jól vagy semennyire.

– kritizálta a tüntetőket Czuczor.

A tanár ezek mellett beszélt a reformok fontosságáról is, de gyorsan azt is megjegyezte, hogy a pedagógusoknak ebben a helyzetben társadalmi felelősségvállalást kellene tanúsítaniuk.

Társadalmi felelősségvállalásban nem minket kell első helyre tenni, hanem adott esetben a honvédeket, a rendőröket, tehát mindazokat, akik az ország szuverenitásáért küzdenek.

– mondta.

Czuczor Gergely egyébként a képviselői fizetése mellett a budaörsi Szent Benedek Technikum tanáraként havi bruttó 238 600 forintot visz haza, keresetkiegészítésként pedig PR-tanácsokat ad egy cégnek havi 800 ezer forintért.

Nyitókép: Balogh Zoltán / MTI

#Belföld#hír tv#fidesz#politika#tanítanék mozgalom#tiltakozás#oktatás#budaörs#pedagógusok

Címlapról ajánljuk