Belföld

Donáth Anna a Gyurcsány-interjú után: Ha valaki úgy dönt, csapatban játszik, ne mutogasson utólag a másikra

rtl.hurtl.hu

2022. szeptember 28. 8:16

Szerinte a felelősség hárítását meg kell hagyniuk a kormánypártoknak. Vélhetően a volt miniszterelnököt szólította meg.

Ahogyan korábban beszámoltunk róla, Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke interjút adott a Partizánnak. Egyebek mellett értékelte a választásokat is: szerinte strukturális problémák adódtak, és a választást nem lehet jobboldali programmal megnyerni. Szerinte semmi felelőssége nincs a DK-nak a vereségben.

Vélhetően erre reagált Facebook-oldalán Donáth Anna, a Momentum európai parlamenti képviselője, aki posztjában emlékeztetett: április 3-án az ellenzéki összefogásra bő egymillióval kevesebben szavaztak, mint a kormánypártokra. Az ellenzéki összefogás minden pártja részt vett a választási kampányban,

ezért mindannyian felelősek vagyunk az eredményekért.

Szerinte ahogy a siker közös lett volna, úgy a kudarcban is osztoznak az ellenzéki pártok.

 Ha valaki úgy dönt, csapatban játszik, ne mutogasson utólag a másikra

– tette hozzá, majd arra is kitért, hogy egy ország irányítása mindig csapatjáték, így aki valaha kormányzást tervez, annak tudnia kell csapatban játszani, és vállalni annak közös felelősségét. A felelősség hárítását meg kell hagyniuk a kormánypártoknak, szögezte le.

„Sokszor elmondtam már, és még sokszor el fogom: aki tagadja az igazságot, az sosem lesz képes a mostaninál jobban működő országot építeni. Hiszen pont azért tartunk itt, mert az elmúlt évtizedekben annyi minden hazugságra épült körülöttünk. Csak az igazat. Ez az út áll előttünk, minden más a semmibe vezet” – fogalmazott Donáth Anna, aki posztjában nem írta le Gyurcsány Ferenc nevét.


Nyitókép: Demecs Zsolt / MTI

#Belföld#donáth anna#gyurcsány ferenc#momentum#dk

Címlapról ajánljuk