Belföld

444: A félelem kultúrájáról beszélnek a Corvinus átszervezése kapcsán egy alkalmazottaknak küldött levélben

rtl.hurtl.hu

2022. augusztus 10. 14:54

Az egyetem alkalmazotti tanácsa a levélben arról ír, hogy mennyire hátrányosan érintették az intézmény oktatóit az egyetem körüli átszervezési folyamatok. 

Pénteken levelet kaptak a Budapesti Corvinus Egyetem dolgozói az alkalmazotti tanácstól, a dokumentum a 444 birtokába jutott. Ebben arról írnak, hogy az átszervezésekre hivatkozva több oktatót is elbocsátottak bármilyen szakmai vagy egyéb érv nélkül, amivel az alkalmazotti tanács szerint a félelem kultúráját próbálják kiépíteni a szervezetben.

A közelmúltban több dolgozói elbocsátásra is sor került, köztük olyanokra is, melyek sem morálisan, sem munkajogilag nem lettek volna indokolhatók

– írták. 

Az alkalmazotti tanács szerint „az eljárás alapjaiban ingatja meg azt az egyetem kultúrájában mélyen gyökerező, sok dolgozó által érvényesnek tekintett értéket, hogy aki jól végzi a dolgát, akinek a tárgyaira szükség van, az bízhat abban, hogy az egyetemen méltó és méltányos bánásmódban lesz része”.

A levélben többször utalnak egy másik, korábbi levélre, amit a tanács az egyetem vezetésének küldött. Ebből több részlet is kiderül az elbocsátásokról. 

Eszerint olyan oktatókat is elbocsátottak a nyári szünetben, akik „mind oktatói, mind kutatói kötelezettségüket magas színvonalon teljesítették”, a legjobb besorolású nemzetközi folyóiratokba publikáltak, ráadásul az egyik elbocsátott dolgozót nemrég az egyetem vezetése ki is tüntette a munkájáért.

Az egyetem vezetése az elbocsátásukat csupán azzal indokolta, hogy az egyetem intézeti struktúrájának átszervezésével megszűnt a munkakörük. Közben viszont azok az esetenként specifikus tárgyak, amiket oktattak, még mindig szerepelnek a tanrendben, tehát azokat valaki másnak kell majd átvennie. 

Az átszervezésre hivatkozva összesen nyolc dolgozótól vált meg az egyetem, közülük az alkalmazotti tanács szerint két olyan eset volt, ahol semmilyen, bíróságon védhető indokot nem tudtak felhozni. Ám perekre nem kell számítania az egyetemnek, mert a dolgozókat hivatalos nem elbocsátották, hanem közös megegyezéssel távoztak. 

Az okokat kereső, széles körben folyó találgatás nagyrészt ugyanarra a következtetésre jutott. Az egyetemi közgondolkozásban a közelmúlt egyik sötét korszakából származó párhuzam jelent meg magyarázatként. Az, hogy senki sem érezheti magát biztonságban: bármennyire is jól teljesít, bármilyen elismerést kap is, attól még a szabadsága közepén, onnan visszahívva, minden előzetes figyelmeztetés nélkül felmondhat neki az egyetem annak különböző szintű vezetői döntésére hivatkozva

– olvasható a levélben. 

A tanács szerint a méltánytalannak tartott elbocsátások az egyetem eddigi értékrendjének elbizonytalanodásához és a dolgozói elköteleződés további romlásához vezetnek. A dolgozói elköteleződés a tanács nemrég készült felmérése szerint a Corvinus átalakítása óta folyamatosan romlik.

Nyitókép: MTVA/Bizományosi: Nagy Zoltán

#Belföld#corvinus egyetem#felsőoktatás#elbocsátások

Címlapról ajánljuk