Belföld

Lovasi András: Megint az lesz, hogy sokan a puszta megélhetésükért fognak kaparni

rtl.hurtl.hu

2022. augusztus 2. 15:35

A zenész szerint nem véletlen, hogy a Fidesz mostanra a központi propaganda részévé tette azt, amit tíz éve még csak a szélsőjobbtól hallhattunk.

Attól tartok, hogy azok az idők térnek most vissza, amikor a 90-es évek elején milliók egzisztenciája került veszélybe, és az addig is meglévő szegény réteghez lecsúszott a kádárizmusból visszamaradt kispolgárság egy jelentős része – és megint hárommillió koldus országa lettünk

– mondta Lovasi András a Napunknak adott interjúban. A zenész abból indul ki, hogy a magyar nettó átlagjövedelem háromszázvalahányezer forint, és ennek akár durván a fele is el fog menni ezután rezsire, főleg, ha a benzinen sem lesz már ársapka. 

„Ehhez jönnek még az adóterhek, és akkor a lakbért még nem is említettem. Szóval sehogy sem jön ki a matek. Olyan „luxus” kiadásokra, mint az utazás vagy a kultúra, tehát mindarra, ami kikapcsolja az embert, aminek köszönhetően nem érzi magát egy állandóan dolgozó robotnak, ezután nem marad pénz” – véli a zenész, aki hangsúlyozta: nem a minimálbérről, hanem az átlagjövedelemről beszél. 

Vagyis megint az lesz, hogy sokan a puszta megélhetésükért fognak kaparni. Ráadásul ez a válság még bőven súlyosbodhat, miközben a jobboldal dominanciája már most is a 20-as, 30-as éveket idézi. Nem véletlen, hogy a Fidesz mostanra a központi propaganda részévé tette azt, amit mondjuk tíz éve még csak a szélsőjobbtól hallhattunk. Egyre inkább tolják az összeesküvés-elméletekkel megtámogatott, egyre vállalhatatlanabb, akár rasszista kijelentéseket. Valószínűleg azért, mert erre vevő a magyar lakosság, amit én szomorúan veszek tudomásul

– magyarázta Lovasi. A zenész ugyan az ellenzéki előválasztások előtt még bizakodó volt a hazai politikai helyzettel kapcsolatban, de szerinte közvetlenül a választások előtt már lehetett sejteni, hogy matematikai esélye sincs az ellenzéknek. Most már viszont annyira nem is bánja, hogy az ellenzék idén áprilisban annyira leszerepelt,

mert legalább kiderült, hogy semmire sem jók. Ha nyertek is volna véletlenül, pont addig húzták volna, mint a Tanácsköztársaság

– tette hozzá.

Nyitókép: MTI/Szigetváry Zsolt

#Belföld#lovasi andrás#kapolcs#megélhetés#politika#katatörvény#rezsi

Címlapról ajánljuk