Belföld

„Nem erre szavaztunk” – Kiakadt a kormánypárti közösségi oldal a rezsicsökkentés részleges eltörlésén

rtl.hurtl.hu

2022. július 14. 10:00

Úgy látják, hogy a „választás előtt kaviár volt homárral, utána jött a fekete leves”, de bíznak benne, hogy a Fidesz „észhez tér”.

 „Ez van, átvert bennünket a Fidesz (félig)” – írta az egyik legharcosabb kormánypárti közösségi oldal, a „Számok – a baloldali álhírek ellenszere” nevű Facebook-csoport. 

Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter szerdán közölte, hogy a kormány hozzányúl a rezsicsökkentéshez is. Augusztus elsejétől ugyanis csak „az átlagfogyasztásra” vonatkozik a rezsicsökkentés (144 köbméter a gáz esetében és 210 kwh az áram esetében), az e feletti fogyasztásnál már piaci árat kell fizetni. 

A Telex cikke szerint a Facebook-poszt szerzője azt írta, négytagú családjával egy jól szigetelt házban él, így a gázszámlájuk alacsony, áramból viszont sokat fogyasztanak, hogy locsolják a kertjüket, ahol zöldséget, gyümölcsöt termesztenek.

Nem erre szavaztunk

– írták a bejegyzésben.

„Elhittük, hogy a Fidesz képes megvédeni a rezsicsökkentést, hiszen azt hittük, hogy az áramot itthon termeljük, a felét Pakson, a másik felét egyéb módon. Hittünk benne, hogy a rezsivédelmi alappal a Fidesz fenntartja ezt az intézkedést a lakosságnak, de tévedtünk, erre csak félig lesz lehetőség, és ki tudja mi jön még. Most 210 kWh a határ, majd lesz 100, meg 50” – jegyezték meg. 

A Facebook-oldal szerzői azt írták, hogy nem akarják védeni sem a katás, sem a rezsis bejelentést, mert nem értenek velük egyet. 

Úgy látják, hogy a „választás előtt kaviár volt homárral, utána jött a fekete leves”, de bíznak benne, hogy a Fidesz „észhez tér”.

A Facebook-csoportnak több mint 86 ezer követője van, kormánypártisága pedig már a leírásból kiderül: „Tényekkel cáfoljuk a baloldal hazugságait!”

A közösség adminisztrátorai egy másik posztban is bírálják az intézkedést „A háború árát ne a magyar családok fizessék meg” címmel.

Nyitókép: Rosta Tibor/MTI

#Belföld#Gazdaság#fidesz-kdnp#rezsicsökkentés#piaci ár