Belföld

Újabb kórházban nem lehet szülni, csak kijelölt napokon

Dévai LászlóDévai László

2022. július 7. 16:32

Ráadásul Jász-Nagyun-Szolnok megyében már két ilyen intézmény is van, az egész országban meg még több.

Dr. Kunetz Zsombor, egészségügyi elemző Facebook-bejegyzése szerint nehéz helyzetben vannak azok, akik Jász-Nagykun-Szolnok megyében szeretnének szülni júliusban. 

Ebben a megyében van a Mezőtúri kórház, ahol azért szünetel a szülészet-nőgyógyászat júliusban 18 napon keresztül, mert nincsen aneszteziológus szakorvos. Ugyanakkor a Szolnoki Hetényi Géza Kórházban meg éppen nőgyógyászból van hiány és a már jól ismert személyi feltételek hiánya miatt júliusban 15 napon keresztül a III-as progresszivitású szülészet-nőgyógyászati ügyelet akadályozott.

– írja Dr. Kunetz Zsombor a bejegyzsésében.

A szakértő emlékeztet: mindkét kórház ugyanabban a megyében van, így kézenfekvő megoldás lehetne, hogy átszervezik a Mezőtúri Kórház humánerőforrás kapacitását a Szolnoki Kórházba. Erre egyébként az új jogállási törvény lehetőséget ad, vagyis a dolgozókat ki lehet rendelni olyan helyekre, ahol munkaerőhiány van.

Csakhogy kérdés az, mennyi nyugdíjas kolléga látja el a feladatot és átvezénylés helyett inkább a pihenést választanák.

– írja Kunetz Zsombor.

Kunetz szerint az a legnagyobb probléma, hogy ezzel a kapacitáscsökkentéssel a Mezőtúri Kórházat lényegében be is zárhatják.  Pedig nem lesz más megoldás, mert így van ugyan két kórház, amelyből egy sem működik, és így az egész térségben veszélyezteti a szülő nők és az újszülöttek ellátását, úgy meg lesz legalább egy működőképes kórház a megyében, legalábbis szülészeti szempontból – véli a szakértő.

Júniusban összesen három intézmény kapcsán jelezték a hatóságok, hogy bizonyos időszakokban nem tudják biztosítani a szülő nők ellátását. Az előző hónaptól nem lehetett szülni a Mohácsi Kórházban, Szolnokon csak hétfőn és szerdán tudták fogadni a szülő nőket, a hónap végén pedig Várpalotán jelentették be, hogy hetekig nem lehet szülni az intézményben.

A szülészeteken sok más probléma is tapasztalható, a témával a Reggeli is foglalkozott, Rékassy Balázs megoldási javaslatokkal is szolgált a műsorban.


Nyitókép: illusztráció / Getty Images

#Belföld#jász-nagykun-szolnok megye#szülészet#szülés#kórház#egészségügy

Címlapról ajánljuk