Belföld

„A hatósági ár egyenes út a csőd felé” – eldugják a vevők elől a hatósági áras termékeket a boltosok

rtl.hurtl.hu

2022. június 19. 7:43

A hentesüzletek közben áremeléssel minimalizálják a veszteséget – közölte az ATV Híradója. 

A csődtől félnek gazdák, boltosok és hentesek a hatósági áras élelmiszerek miatt – közölte az ATV Híradója. A boltokban eldugják a vevők elől a hatósági áras termékeket, a hentesek minden más hú árát növelték a veszteség csökkentésére, a baromfitenyésztők közül sokan pedig inkább már szüneteltetik vállalkozásaikat – jelentette az ATV.

Babcsán Tibor mezőgazdasági vállalkozó az ATV Híradójának elmondta:

A kormány ugyan próbál segíteni, de az elég kevés, ennél többre lenne szüksége a gazdáknak mielőtt tönkre megy mindenki. Mi is egy olyan gazdaságot viszünk, ami veszteséges.

Burai István, a Hajdúhús 2000 Kft. Főmérnöke közölte, hogy a nem hatósági áras húsok árát meg kellett emelniük, hogy azzal csökkentsék a veszteségeiket. Közben több boltban is veszteséget okoz a árstop. Egy, a hatóságok retorziótól félve csak névtelenül, eltorzított hanggal nyilatkozó boltos az ATV-nek elmondta:

Lisztet 245 forintért kapom 203 forintért adom, ezen már bukok. Az étolajat 959 forintért kapom, 713 forintért adom, a cukrot 389 forintért, majd pedig 261 forintért adom el.

Az ATV közlése szerint kisebb boltokban a „bátrabb tulajdonosok” igyekeznek „eldugni” a hatósági áras termékeket, hogy  a vevők ne lássák azokat, és ne vásároljanak belőlük.  

Nyitókép: Akos Stiller/Bloomberg via Getty Images

#Belföld#hatósági ár#árstop#boltok#csőd#veszteség

Címlapról ajánljuk