belföld

L. Simon László bocsánatot kért édesanyja orvosától

rtl.hurtl.hu

2022. április 26. 7:38

A Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatója azt írta, hogy továbbra sem ért egyet az orvos gyakorlatával, de ennyi év politikai rutinjával kezelnie kellett volna a pillanatnyi indulatát és nem szabadott volna megneveznie.

Nem azért írtam meg a vihart kavaró posztot, mert „szembe jött velem a valóság”, pontosan ismerem a valós helyzetet – írta a Mandineren L. Simon László, a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatója. 

Az Orbán-kormány korábbi kulturális államtitkára múlt héten azon háborodott fel, hogy édesanyjának telefonon kellett bejelentkeznie a háziorvosához, azóta törölt Facebook-posztjában pedig azt írta: nem érti, „hogyan juthattunk el idáig”.


Mint írta, édesanyjával csak az elmúlt hónapban kétszer járta meg a fehérvári kórház sürgősségi részlegét. 

Türelmesek voltunk, mert láttuk az orvosok és az ápolók emberfeletti munkáját. (…) Édesanyám és én is hiszünk az állami egészségügyben, a tisztességesen dolgozó, felkészült orvosokban.

– fogalmazott. Hozzátette: a távgyógyítás általánossá válását viszont egy jó ideje értetlenkedéssel és elégedetlenséggel figyeli. 

„Ez párosult az édesanyám miatti aggodalmammal, illetve a tehetetlenségnek azzal az érzésével, amit az váltott ki, hogy a családommal együtt éppen az Egyesült Államokban tartózkodtam” – írta.

L. Simon László szerint azonban „a hippokratészi eskü és a lelkiismeret képes felülírni a távgyógyítás sokat vitatott protokollját” és így voltak, akik a pandémia ellenére is hagyományosan rendeltek.

Például fonendoszkóppal és nem telefonon keresztül hallgatták meg a beteg tüdejét

– írta. 

A főigazgató szerint a Facebookon közzétett írása megjelenése után „mint a csahos kutyák, úgy ugrottak” rá a baloldali újságírók és a választáson „levitézlett” baloldali politikusok. 

Bár a valóság velük jött szembe április 3-án, ezt hamar elfelejtették: értelmes vita helyett éppen azzal a reflex-szel rontottak rám, mint amik a csúfos választási kudarcukhoz vezettek 

– fogalmazott.

L. Simon László úgy vélte, az újságírók felhergelték a közönségüket is, nagyjából ezt a narratívát tálalva fel nekik: „a gazdag NER potentált, aki ráadásul a mi pénzünkből lett gazdag, miközben éppen Amerikában hetyeg, sajnálja az édesanyjára a magánorvosi ellátást, és bántja a szegény körzeti orvost, mert az betartja az egészségügyi kormányzat protokollját”.

A főigazgató azt írta, a „brutális gyűlöletcunami” miatt vette le a posztját nem pedig azért, mert fentről rászóltak. 

Egy dolgot viszont sajnálok, hogy édesanyám háziorvosát név szerint említettem meg a posztomban. Bár továbbra sem értek egyet a gyakorlatával, ennyi év politikai rutinjával kezelnem kellett volna a pillanatnyi indulatomat. Ezért itt megkövetem őt.

– írta. 

Nyitókép: Balogh Zoltán/MTI

#belföld#egészségügy#l. simon lászló#betegség

Címlapról ajánljuk