Belföld

Sok magyar munkahelyen támogatják a transzokat, de már a mosdóhasználatból is konfliktus lehet

Molnár RichárdMolnár Richárd

2022. március 31. 15:30

Antónia és Brúnó példáján keresztül érthetjük meg, hogy van remény a nemi megerősítő eljáráson résztvevő álláskeresők és munkavállalók számára, de a nemváltoztatás bürokratikus tiltása és a lappangó intolerancia még mindig sok szenvedést okoz számukra.

Március 31-e a Transznemű láthatóság napja, célja, hogy felhívja a figyelmet a transz közösségre, és erősítse az üzenetet, hogy a transz emberek a társadalom egyenjogú tagjai – írta közleményében a Transvanilla Transznemű Egyesület.

Az egyesület szerint Magyarországon jelenleg becslések szerint 100-200 ezer transznemű ember él, akik próbálnak helyt állni a munka világában. A negatív munkahelyi megkülönböztetés azonban jóval gyakoribb esetükben, mint más kisebbségeknél.

Egy 2019-es kutatás szerint a megkérdezettek 42 százalékát érte már munkahelyi diszkrimináció nemi identitása miatt.

Az április 3-án az országgyűlési választással egy időben tartott, a nemátalakító/nemi megerősítő eljárásokkal összefüggésbe hozott népszavazás különösen aktuálissá teszi a témát. Bár az álláskeresésnél és a munkahelyeken már a kormánypárt politikai kampányától függetlenül is létezett a transz emberek hátrányos megkülönböztetése, munkahelyi elfogadásuk még nehezebbé vált, amióta Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes indítványára 2020 májusában módosították az anyakönyvi eljárásról szóló törvényt. 

A döntés értelmében ugyanis a születési nemet nem lehet megváltoztatni a hivatalos iratokban. 

Így a nemi megerősítő eljárásokon átesett magyar állampolgárok nem változtathatják meg sem a nevüket, sem a nemüket, ami már az álláskeresésnél sokuk előtt becsukja a humánerőforrás-részlegek kapuit.

A Transvanilla szerint a név nem megfelelő használata mellett jelenleg a mosdó- vagy öltözőhasználat a legfőbb konfliktusforrás a munkahelyeken, ahogyan a kimondott vagy kimondatlanul érzékeltetett homofóbia és transzfóbia is.

Antónia

Erre példa Antónia, egy transz nő, aki 9 éve adminisztrációs munkakörben dolgozik egy külföldi tulajdonú budapesti cégnél. Transzneműségét tavaly először a HR-osztállyal, majd a közvetlen munkatársaival osztotta meg, majd felettesének is beszélt róla.

Antónia nemi megerősítő műtéte még nem zajlott le, de első lépésként a neve megváltoztatását kérte, valamint azt, hogy fogadják el nőként azon a helyen, ahol eddig férfiként ismerték. Ám ez sok nehézséget okoz számára. A HR-csapat az első pillanattól kezdve támogató volt, köszönhetően az LMBTQI-témák iránt nyitott és elfogadó vezérigazgatónak is.

Ám a többiek inkább negatívan vagy semlegesen álltak hozzá, elmondása szerint gyakran gúnyolódtak vele, cikizték.

Antónia a munkáját jellemzően otthonról végzi, de ha az irodában tartózkodik, akkor is inkább egyedül van. Munkáltatója egy uniszex mosdó létrehozásával is segítette a munkahelyi tartózkodását, a női mosdót ugyanis nem használhatja.

Transzneműek által látogatható WC a németországi Hildesheim egyetemén. / Getty Images

Antónia úgy tervezi, hogy a nemi megerősítő műtét után új munkahelyet keres, ahol már a megismerés pillanatától nőként kezelnék a kollégái. Úgy véli, ez leginkább egy multinacionális cégnél valósulhat meg. Antónia szerint az IT vagy alkalmi fizikai munkák esetén nem számít, hogy valaki transznemű, mert szükség van a munkaerőre, de úgy véli, ez más munkakörök esetében sok gondot okozhat. Szerinte a legfontosabb az egyes munkahelyeken az lenne, hogy tartsanak érzékenyítő tréningeket a dolgozók számára,

hiszen sokan nem tudják, mit jelent a transzneműség, és így jellemzően negatívabban is állnak hozzá, nem tudják és nem is akarják elfogadni.

Brúnó

Pozitívabb tapasztalatokról számolt be Brúnó, egy transz férfi, aki jelenleg ügyfélkapcsolati osztályon dolgozik egy multicégnél Budapesten. 2019 óta dolgozik a jelenlegi munkahelyén, emellett politikai aktivistaként is tevékenykedik már 5 éve. A jelenlegi munkahelyére már a tranzíciója után jelentkezett, és a felvételi folyamat minden szakaszában nagyon pozitívan álltak hozzá.

Neki még lehetősége volt arra, hogy hivatalosan is megváltoztassa a nevét a törvényi változások előtt, ez könnyebbséget jelentett számára a munkakeresés során, de a diplomái miatt a HR részleg számára már az elején tudott a transzneműségéről.

Brúnó elmondása szerint nála diszkréten kezelték a tényt, ami nem befolyásolta a felvételi folyamatot. A közeli munkatársainak és felettesének a próbaidő lejártakor beszélt nemi identitásáról, de mindenki maximálisan elfogadó és támogató volt. Nemcsak elnézik neki, hanem külön gratulálnak és büszkék is rá. Az ő esetében nem volt szükség a munkakörnyezete megváltoztatására sem, mindenki elfogadó volt vele. Ezt a multicéges, nagyvárosi közegnek tudja be.

Brúnó biztos abban, hogy nagyban megkönnyítette a munkakeresését, hogy ő még nevet és nemet tudott változtatni a hivatalos iratok szerint is. Ennek hiányában sokszor vissza sem jeleznek a munkáltatók a jelentkezésre. A tapasztalata az, hogy sok transz ember nem talál ma munkát Magyarországon, vagy ha talál is, a negatív visszajelzések miatt csak rövid ideig tud az adott helyen maradni.

A munkavállalás áll a Transvanilla Egyesület legújabb kezdeményezésének középpontjában: az általuk bevezetett címke olyan produktumokat fémjelez, amelyek nem jöhettek volna létre egy transznemű személy közreműködése nélkül. A MADE BY A TRANS címkék első lépésként egy fotósorozaton mutatkoznak be, de hosszú távon cél, hogy minél több produktumon fizikai formában is megjelenjenek. A címkékkel jelzett termékek, tárgyak elfogadása pedig jelképesen a készítő személyek elfogadását is jelenti. A MADE BY A TRANS címkét fizikai formában bármilyen olyan munkáltató igényelheti a Transvanilla Egyesületen keresztül, aki transz munkavállalót alkalmaz, és munkavállalójával egyeztetve ezzel a lépéssel nyíltan is szeretne kiállni a transz közösség láthatósága és támogatása mellett.

Nyitókép: Transvanilla Egyesület

#Belföld#transznemű#munkaerőpiac#álláskeresés#diszkrimináció#lmbtqi#transzszexuális#munkahelyek#transvanilla#ma