Belföld

Az OBH elnöke vizsgálatot indít a Fővárosi Törvényszéken Schadl György miatt

rtl.hurtl.hu

2022. január 29. 7:08

A Magyar Bírósági Végrehajtói Kar elnöke tavaly  megpróbált ellehetetleníteni egy, az útjában álló bírót.

A 444.hu vette észre azt a pénteki határozatot, amely szerint Senyei György Barna, az Országos Bírói Hivatal elnöke három főt jelölt ki egy alaposabb vizsgálat elvégzésére Schadl György ügyében:

  • Ribai Csillát, a Fővárosi Ítélőtábla elnökét,
  • Túri Tamást, a Pécsi Ítélőtábla elnökét,
  • és Benkő Imolát, az Országos Bírósági Hivatal Jogi Főosztályának főosztályvezetőjét.

Ahogyan korábban beszámoltunk róla, Schadl György, a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar elnöke tavaly júniusban megpróbált kiszorítani egy, az útjában álló bírót.

Schadl ezért megkereste Senyei György Barnát. Később az OBH közleményt adott ki arról, hogy Senyei valóban összekötötte Schadlt Tatár-Kis Péterrel, a Fővárosi Törvényszék elnökével.

Tatár-Kis  fogadta Schadlt, ezt egy belső közleményben ismerte el. Ebben arra is kitért, hogy Schadl megkeresését a bíró elleni bejelentésként értékelte, rövid vizsgálat is indult, de 

a kollégával szemben sem fegyelmi, sem egyéb eljárás kezdeményezésére nem láttam alapot.

A célvizsgálat hétfőn kezdődik, a jelentésnek április közepéig kell elkészülnie. Meg fogják vizsgálni, hogy a Fővárosi Törvényszékre érkező bejelentésekkel és panaszokkal kapcsolatos ügyintézés megfelel-e az előírásoknak. És annak is utánanéznek, hogy Schadl György „miért, miként, milyen formában és milyen eljárás keretében” tett bejelentést egy PKKB-s bíróval kapcsolatban, és azt a Fővárosi Törvényszéken hogyan vizsgálták ki.

 

#Belföld#schadl györgy#magyar bírósági végrehajtói kar#bíró#obh