Belföld

Schadl György ki akart szorítani egy bírót, az igazságszolgáltatás legfelsőbb szintjein fogadták

rtl.hurtl.hu

2022. január 21. 6:29

Az Országos Bírói Hivatal elnöke szervezett neki találkozót a Fővárosi törvényszék elnökével.

A 444.hu-hoz eljutott nyomozati anyag szerint a Völner-ügy kulcsfigurája, a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar letartóztatott elnöke, Schadl György ki akart szorítani egy másik végrehajtót a praxisából, de úgy érezte, hogy egy bíró akadályozza ebben. Bosszúhadjáratot indított a bíró ellen, és elérte, hogy az igazságszolgáltatás legfelső szintjén is fogadják.

A Schadl számára kellemetlen bíróról Völner Pál fideszes politikussal, igazságügyi miniszterhelyettessel is beszélt: tavaly májusban telefonon egyeztettek egy végrehajtóról, aki ellen büntetőeljárás indult. Egyetértettek, hogy Cs. veszélyes alak, aki Völner szerint „egy hatalmi ág” működését veszélyezteti.

A lap szerint Schadl mindent megtett, hogy ellehetetlenítse a végrehajtót. A kettejük közötti konfliktus oka a nyomozati anyagokból nem derült ki, csak az, hogy pályája elején Schadl Cs. irodájában sajátította el a végrehajtói szakmát. Schadl Völner Pálnak azt mondta: korábban még Bolcsik Zoltánt – az épp őt lehallgató Nemzeti Védelmi Szolgálat (NVSZ) vezetőjét – is meglátogatta, hogy Cs. ügyeiről tájékoztassa.

Schadl Györgyöt egy bírósági állásfoglalás akadályozta Cs. végrehajtói megbízásának végleges visszavonásában, ezt a Pesti Központi Kerületi Bíróság (PKKB) egyik csoportvezető bírája írta, Cs. pedig hatékonyan védekezett vele. 

2021 júniusában Schadl több fronton is támadást indított a bíró ellen és megpróbálta elérni, hogy ne vehessen részt a végrehajtói szakvizsgákon. 

Megkereste például 2021. június 2-án telefonon Senyei György Barnát, az Országos Bírói Hivatal (OBH) elnökét. Schadl később tényként közölte, hogy az OBH elnöke találkozót szervezett neki június 9-ére, reggelre a Fővárosi Törvényszék elnökével. A találkozó létrejöttének tényét erősíti, hogy június 9-én délelőtt Schadl sms-ben köszönte meg Senyei közreműködését.

Schadl néhány perccel később már a feleségét, Schadl-Baranyai Helgát hívta, és elújságolta, hogy a bíró miatt járt a Fővárosi Törvényszék elnökénél, akitől megtudta, hogy más jelzés is érkezett már vele szemben.

Korábban részletesen bemutattuk, hogy Schadl György hogyan vásárolt néhány év alatt legalább húsz ingatlant: lakást szerzett például a budai Várban, Erzsébetvárosban és a XII. kerületben is, de volt üdülője Siófokon is, néhány méterre a Balaton partjától. Az ingatlanok egy része ráadásul önkormányzatoktól került hozzá.

#Belföld#völner pál#schadl györgy#végrehajtói kar