Belföld

Csak az egészségügyi szakdolgozók ötöde kap kiemelt ügyeleti pénzt januártól

rtl.hurtl.hu

2021. december 30. 6:19

Ráadásul a pluszpénz csak 30 kórházat érint. 

Az országos kórházi főigazgató körlevelet írt a fekvőbeteg ellátók vezetőinek, amelyben az egészségügyi szolgálati jogviszonyról szóló törvény mellékletében szereplő 279 intézményből 30-at sorolt a magas terhelésnek kitett szolgáltatók közé – írta meg a Népszava.

A listára felkerült egyebek közt a Semmelweis Egyetem, az Uzsoki utcai és a Váci Kórház is, az orvosi szakmák közül az aneszteziológusok, az intenzív terápiás orvosok és a sürgősségi területen gyógyítók állnak a magas leterheltségű területek élén, míg például a bőrgyógyászokat hátrébb sorolták. Ennek a két listának az összevetése adja meg azt, hogy például milyen arányban lehet megemelni az ügyeleti díjakat egy kórház valamelyik osztályán.

A korábban különösen az orvosok körében nagy felháborodást kiváltó, az alapbér 70 százalékában maximált ügyeleti díj csak a rezidensekre lesz érvényes. Az ügyeleti tarifát 

az orvosoknál bruttó 6 ezer forint/óra alapdíjra módosítják januártól. 

Ez az összeg 4 ezer forint/óra lesz a szakdolgozóknál, amit 15, 30 vagy 45 százalékkal meg lehet emelni attól függően, hogy az adott kórház vagy adott osztály mekkora terhet visel a fenti besorolás alapján.

Babonits Tamásné, a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara (MESZK) elnökhelyettese a lapnak elmondta: ez a rendelet jelenleg a szakdolgozóknak csak a 20 százalékát érinti, a kamara nem erre számított, mert egyik jogszabály és utasítás sem foglalkozik a műszakpótlékok emelésével. 

Nyitókép: Balogh Zoltán / MTI

 

#Belföld#egészségügy#ügyelet#orvos#egészségügyi szakdolgozó#okfő

Címlapról ajánljuk