Baleset-bűnügy

Kiderült, ki okozta a hajnali Árpád hídi balesetet, amelyben hárman meghaltak

rtl.hurtl.hu

2024. július 4. 12:12

Már jóval a tragédia előtt riasztották a rendőröket a zavartan viselkedő férfi miatt. Kábítószert fogyasztott, de elengedték őt, mert nem álltak fenn az őrizetbe vétel feltételei. 

A forgalommal szemben haladva, lopott taxival okozott halálos balesetet egy 43 éves férfi csütörtök hajnalban az Árpád hídon – derült ki Csécsi Soma, a Budapesti-Rendőr-főkapitányság szóvivőjének csütörtök délelőtti tájékoztatójából. 

Az eddig ismert adatok szerint a III. kerületi Tavasz utcában egy taxis nő nyitott ajtóval hagyta a járművét, és nem messze attól cigizett. Az elkövető ezt kihasználva bepattant a kocsiba, és megpróbált elhajtani, ez pedig némi dulakodás után sikerült is neki – erősítették meg az RTL korábbi információit. A taxis hiába próbálta felfeszíteni az ajtót, nem tudta megakadályozni az elindulást.  

Csécsi Soma azt mondta, az elkövető a Vörösvári úti lehajtón ment fel az Árpád hídra a forgalommal szemben, és már ezen a szakaszon összeütközött egy szembejövő autóval. Ennél az esetnél anyagi kár keletkezett, személyi sérülés nem történt. 

A lopott taxival azonban ekkor sem állt meg a férfi, továbbhajtott, majd nem messze, a margitszigeti lehajtó után összeütközött egy szürke Suzukival és egy másik taxival. 

A baleset következtében meghalt a Suzuki sofőrje és utasa, egy 34 éves férfi és egy 32 éves nő. Az ütközésben meghalt a vétkes sofőr is, a másik taxiban pedig négyen sérültek meg, őket kórházba szállították.

Csécsi Soma tájékoztatása szerint a rendőrség büntetőeljárást indított, azt pedig szakértőkkel vizsgálják meg, hogy mekkora sebességgel haladt a balesetet okozó jármű, valamint hogy a férfi szervezetében volt-e kábítószer, vagy más tudatmódosító anyag. 

A rendőrség szerint ez nem egy olyan versenyzéses szituáció volt, mint egy éve, amikor egy 130-al száguldozó autó ütött el egy biciklist az Árpád hídon. 

A hatóságok a hajnali eset után halálos közúti baleset gondatlan okozása, valamint jármű önkényes elvétele miatt indítottak eljárást. 

Aznap reggel már intézkedtek az elkövető ellen

Csécsi Soma azt is elmondta, hogy július 3-án reggel 5 óra körül már riasztották a rendőröket ahhoz a férfihez, aki este balesetet okozott. 

A III. kerületből érkező bejelentés alapján egy zavartan viselkedő férfihez mentek ki a rendőrök, akik átvizsgálták a férfi ruháját, és kábítószergyanús anyagot találtak nála. Előállították, gyorstesztet végeztek rajta, ami pozitív lett, így csekély mennyiségre elkövetett kábítószer birtoklása vétség miatt eljárást indítottak ellene. A férfi elismerte a drog fogyasztását, panaszt nem tett az intézkedés ellen, de miután nem álltak fenn az őrizetbevétel feltételei, elengedték őt.  


Nyitókép: Mihádák Zoltán/MTI

#Baleset-bűnügy#árpád hídi baleset#lopás#kábítószer#rendőrség

Címlapról ajánljuk