Baleset-bűnügy

Kivégezte saját szüleit, majd egy rendőrt is megpróbált leszúrni – részletek az újpesti családirtásról

rtl.hurtl.hu

2024. május 25. 15:54

A hírek szerint a dühöngő gyilkos szó szerint kivégezte a saját szüleit.

A gyanú szerint meggyilkolta idős szüleit egy IV. kerületi férfi egy vadásztőrrel, majd amikor a rendőrök intézkedni kezdtek ellene, egyiküket mellkason akarta szúrni, írja a Blikk a főügyészség közleménye alapján.

A lap úgy tudja, hogy G. Attila szabályosan kivégezte szüleit, Elemért és Magdolnát.

A rendőrség pénteken talált rá a holttestekre, a nyomozás során pedig hamarosan a pár fia került látóterükbe. Péntek délelőtt megjelentek annak IV. kerületi lakásánál, ahol az intézkedés bejelentésének hallatára ő előrántott ruházatából egy kb. 20 cm pengehosszúságú vadásztőrt, majd azzal szó nélkül rögtön a tőle karnyújtási távolságra álló egyik rendőr mellkasa irányába szúrt.

A rendőr a szúró mozdulatot észlelve egy lépést hátralépett, emiatt a kés pengéje a jobb mellkasa és a jobb felkarja között a hóna alá csúszott, így sikerült elkerülnie, hogy sérülése keletkezzen. Ezt követően a rendőr társai sokkoló és testi kényszer alkalmazásával a férfit elfogták és megbilincselték.

A férfit gyanúsítottként hallgatták ki több ember, részben hivatalos személy sérelmére, hivatalos eljárása alatt, részben a bűncselekmény elhárítására idős koránál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett emberölés bűntettének megalapozott gyanúja miatt, majd a szökés, valamint elrejtőzés, illetve a bűnismétlés veszélyére figyelemmel letartóztatásának elrendelését indítványozta.

Az ügyről több részletet a ma esti RTL Híradóban tudhatnak meg.

Nyitókép: MTI / Szigetváry Zsolt

#Baleset-bűnügy#gyilkosság#szülő#családirtó#újpest#ügyészség#vadász#tőr#rendőr#kivégzés