Baleset-bűnügy

18 év fegyházbüntetést kapott a nő, aki puszta kézzel fojtotta meg a férje szeretőjét

rtl.hurtl.hu

2023. október 6. 17:27

A férjét is megütötte, de az elmenekült.

Tavaly az rtl.hu is beszámolt róla, hogy megfojtotta férje szeretőjét egy nő Tiszadadán, miután rajtakapta őket egy lakásban.

A Nyíregyházi Törvényszék most közölte, hogy a nőt védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett emberölés bűntettében mondta ki bűnösnek és ítélte tizennyolc év fegyházbüntetésre, valamint tíz év közügyektől való eltiltásra.

A törvényszék közleménye szerint a szabolcsi településen élő nő férje viszonyt folytatott egy másik nővel, amiről a feleség tudomást szerzett, féltékenységének pedig többször is hangot adott. 

2022 nyarán a férfi felkereste szeretőjét, legalább két liter bort megittak, majd szexuális kapcsolatot létesítettek és ezt követően elaludtak. 

A vádlott a délutáni órákban megjelent a szerető lakásán, ahol az ágyban fekvő nőt megütötte, földre rántotta, a saját férjét pedig egy hamutállal fejbe vágta, mire az elmenekült. 

A vádlott tovább folytatta a bántalmazást, aki az alkoholos befolyásoltság miatt nem tudott védekezni. A vádlott végül olyan erővel szorította meg a nyakánál fogva a nőt, hogy az a helyszínen életét vesztette. 

Az ítélet nem jogerős.

Nyitókép: Pixabay

#Baleset-bűnügy#Tiszadada#szerető#viszony#megfojtás#emberölés#törvényszék#nyíregyháza#halál#menekülés

Címlapról ajánljuk