Baleset-bűnügy

Egyetemi hallgatókat és egy iskolai gondnokot is megölt a nottinghami ámokfutó

rtl.hurtl.hu

2023. június 14. 16:06

A Nottinghami Egyetem két 19 éves hallgatója, valamint a közép-angliai város egyik középiskolai gondnoka volt a keddi késeléses támadás áldozata. A rendőrség és a brit belügyminiszter szerdai tájékoztatása szerint továbbra is nyitott kérdés, hogy mi lehetett az indítéka a három gyilkosságnak.

Azonosították a furgonos ámokfutó áldozatait, akit kedden emberölés gyanújával tartóztattak le a nottinghami hatóságok. A brit belügyminiszter és a rendőrség szerdán közölte, egyelőre nyitott kérdés, mi lehetett a gyilkosságok indítéka – írja az MTI.

Mint arról az rtl.hu is beszámolt, kedden emberölés gyanújával tartóztattak le egy 31 éves férfit az angliai Nottingham városában, miután három holttestet találtak két utcában. Az eset miatt a fél belvárost lezárták, a tömegközlekedést is leállt több helyen. A rendőrség még vizsgálja, pontosan mi is történt, a terrorizmusellenes rendőri hálózat is részt vesz a nyomozásban. 

A Londontól 180 kilométerre fekvő, 320 ezer lakosú nagyváros központjában 

a Nottinghami Egyetem két 19 éves hallgatója, Grace O'Malley-Kumar és Barnaby Webber, valamint Ian Coates, az egyik nottinghami középiskola gondnoka volt a késeléses támadás áldozata.

A rendőrség szerint a gyanúsított Ian Coates furgonjával a gyilkosságok után elgázolt három további embert, közülük egyet jelenleg is válságos állapotban kezelnek a helyi egyetemi kórházban. A rendőrség legfrissebb, szerda délutáni tájékoztatása szerint a gyanúsított ezután kiszállt a furgonból és késsel a kezében közelített a helyszínre érkező egyenruhásokhoz.

A rendőrök elektromos sokkolóval tették ártalmatlanná a feltételezett elkövetőt, elfogása után gyilkosság gyanújával őrizetbe vették. 

Mint kiderült, az ámokfutó megpróbált behatolni egy helyi idősotthonba is, de ez a kísérlete nem járt sikerrel. A rendőrség és a brit belügyminiszter szerdai tájékoztatása szerint továbbra is nyitott kérdés, hogy mi lehetett a három gyilkosság indítéka.

Nyitókép: Lezárt területet biztosít egy rendőr Nottinghamben 2023. június 13-án, miután súlyos, három halálos áldozattal járó incidens történt a közép-angliai városban. Lindsey Parnaby / MTI / EPA

#Baleset-bűnügy#Nottingham#késelés#támadás#furgon#ámokfutó#áldozatok#indíték

Címlapról ajánljuk