Baleset-bűnügy

Letartóztattak a horrornagyit, aki két unokáját is megölhette

rtl.hurtl.hu

2023. április 1. 20:14

Az első unokája egy tóba fulladt nagymamának, miközben ő aludt, a másodikat bent felejtette egy tűzforró autóban.

Letartóztattak egy 65 éves nagymamát Floridában, miután egy éven belül két unokája is gyanús körülmények között halt meg, miközben ő vigyázott rájuk – írja a Fox News.

Az első eset egy évvel ezelőtt történt. A nagymama, Tracey Nix verziója szerint miközben ő aludt, addig a 16 hónapos kis Ezra valahogy kijutott a házból és belefulladt a közeli tóba. A rendőrség megpróbált vádat emelni Nix ellen hanyagság miatt, de az ügyészség szerint nem volt elég bizonyíték a vádemeléshez.

A második eset során Tracey Nix – aki egyébként egy volt iskolaigazgató – a 7 hónapos unokáját, Urielt az autójának a hátsó ülésén felejtette, aztán nekiállt zongorázni. A baj az volt, hogy a kocsi kint állt a napon és kb. 90 fokosra főtt fel benne a levegő, Uriel meghalt. A férje találta meg a kicsit és próbálta újraéleszteni de nem sikerült.


Tracey Nix ügyvédje, William Fletcher a csatornának  azt mondta, hogy Uriel halála nyilvánvalóan baleset volt, és azt mondta, hogy Nix "teljesen összetört".

A gyerekek anyja, Kaila Nix-Schock azt mondta „ha objektíven nézem az ügyet, akkor börtönbe kell mennie”. Majd hozzátette, „mint a lánya, belehalok, hogy ezt kell mondanom. Mint a gyermekek anyja, követelem.”

Ha elítélik, Nix 12 és 30 év közötti börtönbüntetésre számíthat.

Nyitókép: Tracey Nix. Fotó: Twitter.

#Baleset-bűnügy#gyilkosság#vádemelés#florida#nagymama#unoka#Tracey Nix

Címlapról ajánljuk