Baleset-bűnügy

„Mi a f*sz köze van…” – Schadl tajtékzott, amikor elvették a kékvillogóját

rtl.hurtl.hu

2023. február 27. 7:51

Azt a férfit hívta, akinek cégén keresztül megszerezte az autót, amivel szirénázva száguldozhatott. 

Schadl György egy papíron egy magán-mentőszolgálat által üzemeltetett kékvillogós Skoda Superbet is rendszeresen használt, amíg egy rendőr meg nem állította, és a rendőrség vissza nem vonta a kék villogó engedélyét. Schadl nagyon nem örült ennek. Ez derült ki lehallgatott telefonbeszélgetéseiből, amit Grécs Lászlóval, az érintett mentőszolgálat vezetőjével folytatott – írta a Telex.

Én még életemben nem pipáltam ilyet

– panaszkodott Grécsnek, amikor „egy jó képességű közlekedési rendőr” megállította. A rendőr azt kifogásolta, hogy a mentőszolgálat neve nem volt rajta az autón, valamint azt is, hogy azt miért Schadl, a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar elnöke használja. Miután a rendőrség egy határozatban visszavonta a megkülönböztető jelzés használatára kiadott engedélyt, Schadl tajtékzott, és Grécsnek panaszkodott – írta a Telex.

Mi a fasz köze van annak ahhoz, hogy engem megállít, oszt azt mondja, a nyilvántartásból látja, hogy ki vagyok.

Ahogy arról már egy éve beszámoltunk, a magán mentőszolgálat vezetője és Schadl György úgy akarta megoldani a helyzetet, hogy vesznek egy céget, amelybe átpakoltak volna több autót is, majd ezen keresztül igényelnek engedélyt a kékvillogóra.

A Schadl-ügyben indított nyomozás alatt Grécs neve többször is előkerült. Ahogy arról az RTL Híradó egy éve beszámolt, ő volt az, akivel a járvány első hullámában a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar ötvenezer forintos darabáron kötött szerződést 2500 koronavírus-gyorstesztre. Az akkori piaci árak alapján is túlárazott szerződést Völner Pál hagyta jóvá.

„Legyen hangosabb”

Schadl munkatársainak feljegyzéseiben gyakran előkerült Grécs neve, sokszor az autóval összefüggésben, de sokszor attól függetlenül is – írta a Telex. Egy 2019 októberi feljegyzésben például az áll:

Grécs Lászlót hivni Gyuri hátsó villogó nem megy plussz villogók hátra és legyen hangosabb

Több esetben pénzösszegek és helyszínek mellett áll a neve:

  • Grécs 20 mFt Úszódaru utca 5.
  • Grécs Laci 350000 Mammutnál”
  • 1 mFt Grécs Lacinak tőle borítékot elhozni?”

Vagy csak egész egyszerűen:

  • Grécstől kapott szatyor irodában Gyurinak odaadni

Ráadásul Grécs volt az, aki a lehallgatási jegyzőkönyvek szerint  komoly terveket szövögetett Schadllal, és céljaik elérése érdekében ő volt „Ádámnál is, a Tóninál is, meg a Barbaránál is”. Bár sokak szerint Rogán Antalt, a feleségét, Barbarát és kabinetfőnökét, Nagy Ádámot vélik a beszélgetésben elhangzott nevek mögött, a nyomozás ezt a szálat nem vizsgálta

Nyitókép: RTL Híradó

#Baleset-bűnügy#schadl györgy#grécs lászló#schadl-ügy#kékvillogó

Címlapról ajánljuk