Baleset-bűnügy

Majdnem halálra itatta zárkatársát egy férfi Szegeden

rtl.hurtl.hu

2023. január 16. 10:18

Nyolc liter vizet itatott meg a sértettel, aki könyörgött, hogy nem bírja, rosszul van, erre a vádlott bántalmazta, majd zsír evésére is kényszerítette. 

Vádat emeltek egy férfivel szemben, aki fogva tartása során arra kényszerítette zárkatársát, hogy minden vesztes kártyacsata után vizet igyon. A mintegy nyolc litert megivó sértettet életveszélyes állapotban szállították kórházba – tájékoztatta a Csongrád-Csanád Vármegyei Főügyészség szóvivője hétfőn az MTI-t.

Szanka Ferenc közölte, 

a férfit életveszélyt okozó testi sértés, zsarolás és kényszerítés bűntettével vádolják.

A vádirat szerint 2021 szeptemberétől a vádlott a Szegedi Fegyház és Börtönben minden ok nélkül folyamatosan belekötött zárkatársába, ütötte-verte, különböző feladatok elvégzésére kényszerítette, megalázta és kihasználta. A sértett – hogy elkerülje a bántalmazásokat – a vádlott minden kérését teljesítette.

A rendszeres zárkabeli kártyázások egyikén, 2021. november 8-án a vádlott arra kényszerítette a sértettet, hogy vesztes játszmánként egy liter vizet, majd a végén további öt liter vizet is megigyon. A sértett – akinek így összesen nyolc liter vizet kellett meginnia – 

könyörgött, hogy nem bírja, rosszul van, erre a vádlott bántalmazta, majd zsír evésére is utasította. 

A sértett rövid idő múlva rosszul lett, eszméletét vesztette, majd kórházba szállították, és gyógykezelték, mivel vízmérgezés – a szervezet nátriumháztartásának felborulása – miatt életveszélyes állapot alakult ki nála.

A vádlott, mielőtt a sértettet elszállították, megfenyegette a zárkatársait, hogy az előzményeket nem mondhatják el, azt kell állítaniuk, hogy a sértett egyszer csak lefordult a székről.

A főügyészség a vádlotti beismerés esetére hat és fél év szabadságvesztés büntetés kiszabását indítványozta a bíróságnak.

Nyitókép: Getty Images

#Baleset-bűnügy#zárka#börtön#víz#kártya#bántalmazás#vádemelés

Címlapról ajánljuk