Baleset-bűnügy

Sorra támadta meg és rabolta ki az embereket egy ámokfutó Székesfehérváron hétfő este

rtl.hurtl.hu

2023. január 12. 15:35

Egyre több áldozat kerül elő.

A rendőrség először hétfő este két óra körül kapott bejelentést arról, hogy Székesfehérváron egy ismeretlen férfi egy nőt bántalmazott súlyos sérülést okozva, majd elvette mobiltelefonját és elmenekült. Percekkel később egy idős nő is riasztotta a rendőröket azért, mert egy mögötte közlekedő ismeretlen férfi a kézben tartott retikült megragadta és rángatni kezdte. Ennek hatására a táska füle a sértett kezében maradt, az elkövető pedig a táskával együtt elfutott.

Később az ügyben további négy sértett jelentkezett, akik ellen a fentiekhez hasonló bűncselekményeket követett el ugyanabban az időszakban az ámokfutó, írja a rendőrség honlapja.

Többen magas, vékony testalkatú férfiról számoltak be, aki fekete kapucnit viselt a fején. A rendőrök hajtóvadászatot indítottak az elkövető felkutatására, mindeközben további erőszakos bűncselekményekről érkeztek bejelentések.

A férfit végül este fél tízkor fogták el a Csapó utcában. Elfogásakor éppen egy autóbuszba bejutva próbálta meg eltulajdonítani a vezetőülés fölötti rádiót, amit kiszakított helyéről. A 31 éves székesfehérvári ámokfutót a rendőrségre előállították, háromrendbeli rablás bűntett és annak kísérlete, súlyos testi sértés bűntett, lopás vétség és csalás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki.

Nyitókép: police.hu

#Baleset-bűnügy#székesfehérvár#rablás#támadás#ámokfutó#rendőrség

Címlapról ajánljuk