Baleset-bűnügy

Két és fél hónap alatt hétszázszor hívta fel volt barátnőjét egy férfi és még le is hallgatta őt

rtl.hurtl.hu

2022. november 25. 10:42

A poloska jelzőfényét vette észre a nő.

Vádat emeletek egy férfival szemben, aki amellett hogy hónapokon át zaklatta korábbi barátnőjét, le is hallgatta az asszony lakását – közölte a Csongrád-Csanád Megyei Főügyészség.

Saághy Flóra közölte, a férfit tiltott adatszerzés bűntettével, valamint zaklatás vétségével vádolják.

A férfi és a nő rövid ideig párkapcsolatban éltek, és szakításukat követően közös gyermekük született. 2021. május 19-én a vádlott a nő lakásán járt, hogy gyermekét meglátogassa. 

Ekkor a konyhában titokban egy olyan technikai eszközt helyezett el, mely a lakásban keletkező hangokat továbbította neki. 

A vádlott ezt követően mintegy száz alkalommal hallgatta le a sértett tudta nélkül a lakásban zajló eseményeket, egészen addig, amíg két nappal később a készüléket annak jelzőfénye miatt a nő észrevette.

A férfi 2021. június eleje és augusztus közepe között több mint 700 alkalommal hívta fel korábbi barátnőjét telefonon, illetve különböző alkalmazásokon keresztül, valamint napi rendszerességgel üzeneteket küldött neki. Ezekben amellett, hogy gyermekük hogyléte felől érdeklődött, rendszerint hangot adott féltékenységének is, ha a nő nem reagált azonnal megkereséseire. 

A férfi egy alkalommal vitába is keveredett az utcán a babakocsit toló sértettel, és a szóváltás során leöntötte őt vízzel.

Nyitókép: Getty Images

#Baleset-bűnügy#lehallgatás#vádemelés#zaklatás

Címlapról ajánljuk