Baleset-bűnügy

Ebédért állt sorba, tíz perc múlva késes rablót fogott a rendőr

rtl.hurtl.hu

2022. augusztus 22. 8:14

A két áldozat kért segítséget tőle. 

Tíz perc alatt elfogott egy késes rablót fogott egy budapesti rendőr, akitől akkor kértek segítséget, amikor egy kifőzdében éppen ebédért állt sorba – írta a police.hu. A 39 éves Sz. Attila a rendőrség közlése szerint a XX. kerületi Ady Endre utcában először az utcán, majd egy közeli lottózóban próbált meg kirabolni egy-egy embert, egy konyhakéssel a kezében pénzt követelve tőlük.

Az első sértett nem teljesítette a követelést, és ellökte magától a támadót, a másik pedig a szúrások elől elhajolt, ezért a támadó arcon ütötte, majd az üzletből kiment.

A két sértett meglátta a támadás közelében lévő kifőzde előtt parkoló rendőrautót, ezért bementek az üzletbe segítséget kérni, és az ebédért sorban álló rendőr azonnal a két megtámadott segítségre sietett.

A személyleírás alapján utolérte az elkövetőt, miközben erősítést kért kollégáitól. Sz. Attilát 10 percen belül elfogták, majd lefoglalták tőle a bűncselekményekhez használt konyhakést.

A férfit kétrendbeli felfegyverkezve elkövetett rablás bűntett kísérlete és kétrendbeli súlyos testi sértés bűntett kísérletének megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki, majd őrizetbe vették, és előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására, amit a bíróság el is rendelt.

Nyitókép: police.hu

 

#Baleset-bűnügy#rabló#késes rabló#kés#rendőr#ebéd#budapest#rendőrség#elfogás#letartóztatás

Címlapról ajánljuk