Baleset-bűnügy

Nyolc parkoló autót zúzott le egy autós Szekszárdon

rtl.hurtl.hu

2021. december 27. 13:00

Utasai is megsérültek a hétfő hajnali balesetben, őket hátrahagyva menekült el a sofőr. 

Nyolc parkoló autót tört össze egy sofőr december 27-én, a hajnali órákban Szekszárdon, miután elveszítette az irányítást a jármű felett – jelentette a police.hu. A beszámoló szerint a Hondát vezető ember a havas, csúszós úton először az út bal oldalára sodródott, ahol nekicsapódott egy, az úttest szélén parkoló Skodának.

Az autó ezután a tengelye körül megpördült, és végül hét egymás mellett parkoló autónak ütközött, majd átsodródott a jobb oldalra, és ott az útpadkán várakozó járműnek ütközött, végül a jobb oldali sávban a menetiránnyal szemben megállt.

A police.hu oldalán közzétett fényképeken látni lehet, hogy az autókban jelentős károk keletkeztek. Több járműnek kitörtek az ablakai, többnek leszakadt a lökhárítója, és kitörtek a lámpái, és teli voltak horpadásokkal.

Fotó: police.hu

A Honda vezetője elmenekült a helyszínről, hátrahagyva két utasát, akik könnyebb sérüléseket szenvedtek. A baleset körülményeit a Szekszárdi Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztályán vizsgálják.

Fotó: police.hu

Nyitókép: police.hu

#Baleset-bűnügy#Belföld#összetört autók#karambol#parkoló autók#szekszárd#baleset#rendőrség

Címlapról ajánljuk