A Konyhafőnök

Elindult A Konyhafőnök Döntője, a versenyzők végre megkapták a séfkabátjaikat

rtl.hurtl.hu

2023. szeptember 25. 23:20

Sárközi Ákos és Rácz Jenő kiosztották a séfkabátokat legerősebb versenyzőiknek, utána pedig kezdődhetett is a kihívások sora, hogy a legjobb hat hobbiszakácsot még inkább próbára tehessék.

„Egyszer meghívhatnál magadhoz” – Horváth Geri közös terveket szövöget Fördős Zével? 


Horváth Geri szeme előtt eddig a köpeny… kötény, jobban mondva a séfkabát megszerzése lebegett, a céljai azonban itt nem érnek véget: a Street Kitchen stúdiójába is szívesen visszatérne. Nem bízta a véletlenre a dolgot, be is avatta a terveibe Fördős Zét.

„Embert lehet vele ölni” – Sárközi Ákos és Fördős Zé harcba szállt Nagy Dani ételével 


Nagy Dani feszülten várta a visszajelzéseket a tányérjára, miután a mártását az utolsó pillanatig javítgatnia kellett. Bár ez az elem még éppen átcsusszant a zsűri rostáján, a brokkoliból készült elemek feladták a leckét a zsűrinek, különösen Fördős Zé fogsorának.

„Egy csoda volt, ami ott volt előttünk” – a séfek bemutatták a molekuláris gasztronómia titkait


Rácz Jenő és Sárközi Ákos igyekeztek elmagyarázni a versenyzőknek a kiállított tányérokon látható különleges elemek elkészítési módját, de néhány versenyző esetében süket fülekre találtak. Nagy Dani úgy vélte, hogy egy másik bolygóról származhatnak ezek a technológiák, Horváth Geri szerint Rácz Jenő akár arabul vagy kínaiul is beszélhetett volna, semmit sem értett belőle.

„Eltörik a kezed, ha sokáig benne van” – Rácz Jenő veszélyes anyagot vett elő a pult alól 


Rácz Jenő seperc alatt dobott össze egy kávés fagyit A Konyhafőnök stúdiójában, a versenyzők pedig szájtátva nézték, ahogy a séf rutinos mozdulatokkal szelídítette meg a veszélyes adalékanyagot. Fontos: otthon senki se próbálja ki, különösen Marika néni.

Kurta Zsuzsát lenyűgözte Sárközi Ákos innovatív módszere 


Sárközi Ákos egy katéternek látszó csövet vett elő a pult alól, és egy új technikát mutatott meg a versenyzőknek a habok készítésére. Míg sokan döbbenten álltak, Kurta Zsuzsa eltökélte, hogy ellesi a módszert példaképétől.

„Próbáltam zavarni mindenben” – Horváth Gerit hiába hátráltatták, visszavágott Kettel-Fülöp Flórának 


Kettel-Fülöp Flóra a hátrányát Horváth Geri ellen használta fel, így bármikor kiállíthatta az ellenfelét. Geri azonban nem hagyta magát, és igyekezett minél inkább Flóra idegeire menni, miközben alternatív megoldásokat keresett az éppen készülő elemei megmentésére.

Horváth Geri behisztizett Kettel-Fülöp Flóra kóstolása alatt


A zsűri kíváncsi volt rá, hogy Kettel-Fülöp Flóra összesen hány percig hátráltatta Horváth Gerit a főzés során, a fiú és Fördős Zé azonban nem értettek egyet a kérdésben. Geri viselkedését látva a zsűri arra a következtetésre jutott, hogy nem csak Dani hajlamos a hisztire.

„Ez a kaland egy zseniális utazás volt” – távozott a Döntő hetének első kiesője 


A Konyhafőnök versenyzői már a célegyenesben vannak, de a főnyereményt csak egyikük viheti majd haza. A kieső hálásan hagyta el a konyhát: nemcsak rengeteg tudással, de élményekkel is gazdagodott.

„Mintha egy kitüntetés ért volna” – A Konyhafőnök versenyzői meghatódva vették át a séfkabátokat 


Számtalan akadály, hátráltatás, megannyi előny és sikerélmény után A Konyhafőnök jubileumi évadának döntősei átvehették a séfkabátokat, amiért mindeddig dolgoztak. A versenyzők a bennük kavargó érzelmek mellett a motivációikról és a jövőbeli terveikről is meséltek.

#A Konyhafőnök#összefoglaló#fördős zé#26. rész#sárközi ákos#döntő#rácz jenő#séfkabát#Nagy Dániel#obersovszky nóra#horváth gergely#földi lászló#kurta zsuzsa#kettel-fülöp flóra