Zöld Hírek

2040-től kezdve pótolni kell majd a Balaton vizét, egy idő után rendszeresen

rtl.hurtl.hu

2023. június 6. 21:00

Elfogy a Balaton, kezdeni kell vele valamit.

Egyes modellek szerint 2040-től vízpótlásra fog szorulni a Balaton, 2060-tól pedig rendszeresen szükség lehet erre, mondta Erős Tibor, a Balatoni Limnológiai Kutatóintézet igazgatója Tihanyban, ahol a Balatonnal foglalkozó szakértők tanácskoztak a klímaváltozás által okozott károk mérséklésének módjairól.

Az MTI szerint 2000 és 2022 között kilenc évben is csökkent a Balaton vízszintje. A szakértők olyan részletességű terv kidolgozását javasolták, amivel a rendszer mindössze egy-két év alatt megépíthető, ha a vészhelyzet ezt indokolja.

Erős Tibor azt mondta: az utóbbi időszakban fokozódott a magyarországi vizek melegedése. Kiemelte: óvakodni kell a klímaváltozás negatív hatásainak felerősítésétől, például a mikroklímát, a széljárást megváltoztató, valamint a természetes élőhelyeket átalakító beavatkozásoktól. 

A Balatonnál azonban ennek éppen az ellenkezője történik, az ökológiai rendszerbe durván beavatkozó nagyberuházásokkal egy visszafordíthatatlannak látszó folyamatot indítottak el. Erről szól a Fókusz riportja:


Nyitókép (illusztráció): vízimentő az alsóörsi strandon – Fotó: Balogh Zoltán / MTI

#Zöld Hírek#balaton#klímaváltozás#víz#pótlás#tihany

Címlapról ajánljuk