XXI. Század

„Minket nem néven neveztek, hanem csak úgy, hogy az árulók” – Görgei Artúr több mint száz évig volt bűnbak, ez a családját is megbélyegezte

Rábai BalázsRábai Balázs

2022. november 13. 17:58

A magyar történelem egyik fontos főszereplőjének az életét tette tönkre annak a vádja, hogy elárulta nemzetét, amikor 1849-ben fegyverletételre szólította fel katonáit Világosnál, ami a szabadságharc végét jelentette. Pedig a fennmaradt iratokból tisztán látszik: Görgei a nem sokkal korábban, Aradra összehívott haditanács döntését hajtotta végre. Ott határoztak úgy, hogy le kell tenni a fegyvert a Habsburgok segítségére siető oroszok előtt. Akkor még senki sem sejtette, hogy nem ez lesz a magyarok egyetlen szabadságharca, amit az oroszok aztán vérbe fojtanak. 

„Én egy jó budai általános iskolába jártam, unokatestvéremmel ültünk egy padban, szintén lány és minket nem néven neveztek, hanem csak úgy, hogy az árulók. Hát nem esett jól” – Görgei Artúr egyik leszármazottja mesélte el, milyen megaláztatásnak voltak kitéve az évtizedeken át tartó bűnbakkeresés miatt. Az emigrációba kényszerült Kossuth Lajos egyik levelében nevezte árulónak Görgei Artúrt az 1848-49-es szabadságharc leverése miatt, noha tudnia kellett, hogy a magyar függetlenség ügye addigra már régen elveszett.

Ma is könnyen dobálóznak politikusok a jelzővel, ha ellenfelük ellehetetlenítése a céljuk: hazaáruló. A magyar történelem egyik fontos főszereplőjének az életét tette tönkre annak a vádja, hogy elárulta nemzetét és országát, amikor 1849-ben fegyverletételre szólította fel katonáit Világosnál, ami a szabadságharc végét jelentette. 

De Görgei Artúr nem árulta el a hazáját.

Hermann Róbert történész magyarázata szerint a fennmaradt iratokból tisztán látszik: Görgei gyakorlatilag az augusztus 11-én Aradra összehívott haditanács döntését hajtotta végre. Ott határoztak úgy, hogy az oroszok előtt kell letenni a fegyvert, Görgei ezt hajtotta végre.

Ennek ellenére a 98 évet élt hadvezéren és leszármazottjain is rajta maradt a bélyeg, a XXI. Századnak nyilatkozó Görgey Zsuzsa meg is osztotta gyerekkori emlékét arról, hogy osztálytársai őt és unokatestvérét is leárulózták, és 

a vád tisztázására még a történelemtanáruk sem sietett a segítségükre.

Az árulás vádja a magyar színháztörténetben is megjelenik. Németh László Görgei felmentéséért írt darabját például évekig be sem mutatták. A premier napján pedig érezhető volt megosztottságról a Madách Színház közönségében, erről Huszti Péter osztotta meg emlékeit Rábai Balázs filmjében.

Állítólag Kossuth Lajos és Görgei Artúr leszármazottjai csak valamikor 1998 után, a tavaszi hadjárat egyik emléktúráján békéltem meg egymással, amikora a két család még élő tagjai kezet fogtak, és mindenki megbocsátott mindent a másiknak.

De mitől vált Görgei Artúr bűnbakká? Erről is szól a XXI. Század következő adása, amit teljes egészében hétfőn 23:10-kor, a késő esti Híradó után láthatnak az RTL-en.

#XXI. Század#Videó#görgei artúr#rtl#kossuth lajos#1848-as forradalom és szabadságharc#ma

Címlapról ajánljuk