X-Faktor

Viták és asztalcsapkodás – Herceg Erika és Gáspár Laci egymásnak feszültek, miközben a női mentor kiválasztotta a versenyzőit

rtl.hurtl.hu

2022. október 1. 23:09

Elkezdődött a Tábor, ahol a versenyzőknek újra be kellett bizonyítaniuk, hogy megvan bennük az X. Miközben a jelentkezők szembenéztek a csoportos feladatokkal, majd a székes kihívással, a mentorok között egyre nőtt a feszültség, aminek többször is könnyes vita lett a vége.

Mielőtt a mentorok a színpadra léptek volna, minden versenyzőt csapatokba osztottak egy-egy megadott feladattal, amit közösen kellett teljesíteniük. Minderre 24 óra állt a rendelkezésükre, utána pedig elő kellett adniuk a produkciójukat.

Vecsei Katalin, Balla Gergő és Tarsoly László hármasa lépett először színpadra a Tábor első fordulójában. DJ Geri nagyon boldog volt, hiszen Puskás Peti valóra váltotta az ígéretét, és megvette neki a beígért DJ-pultot. Az öröme azonban gyorsan elillant a mentorok értékelése után.

Hú, de rosszul esett ez most! 

– bukott ki Laciból.


Helfy Alexa, Kitti és Kiss Kevin együtt léptek színpadra a Táborban. „Elbizonytalanodtam a dal miatt, hogy tudok-e bizonyítani a mentoroknak” – vallotta be Kevin a produkció előtt, és baljóslata be is igazolódott, ugyanis a csapattársaival elfelejtették a dalszöveget. A mentorok döntése alapján Kittinek véget ért az X-Faktor, Laci viszont a hibája ellenére is lecsapott Alexára. Kiss Kevin a Táborban is teljesen levette a lábukról a mentorokat, akik rögtön megkezdték a harcot a versenyzőért. „Kevin, kész vagyok tőled” – lelkendezett Erika, de Laci szerint Peti lett volna a megfelelő mentor a srácnak. Erika végül felkapta a vizet, és el is sírta magát:

Kimegyek, és befejezem ezt az egész műsort!


Mihályfi Luca és Sophia Kahn egy Backstreet Boys dallal léptek színpadra a Válogatón, és most sem okoztak csalódást. Produkciójuk után mind a négy mentor állva tapsolt. Sophia Laci és Alex tetszését is elnyerte, viszont Alex végül átengedte Sophiát mentortársának. Erika hiába győzködte, hogy ne engedje el, Laci azonban meggondolta magát, és előtérbe helyezte Alex érdekeit, mert szerinte jobb helye lesz nála a lánynak.

Hát, az biztos!

– szólt hozzá a beszélgetésükhöz a női mentor, ezzel befeszítve Lacit, aki ezután kijelentette, hogy szerinte Erika elviselhetetlen.


Mindeközben Peti már tűkön ülve várta Boros Marcit:

Bíztam benne, hogy Marci jól fog teljesíteni, de felülmúlta minden várakozásomat. Vinni fogom tűzön-vízen keresztül

– áradozott Peti a srác előadása után. Persze, nemcsak Marci nyűgözte le a mentorokat, hanem társai is, akikre viszont Alex csapott le.


„Egy előadónak nem egy nyúlfarknyi verse-t kell megjegyeznie egy koncert alatt, hanem temérdek mennyiségű szöveget, amit el kell tudni énekelni”

– fakadt ki Alex a következő jelentkezők érkezésekor, amikor azt látta, hogy Beretka Ádám egy papírlappal érkezett a színpadra. Egyből rá is szólt, hiszen szerinte ez egyáltalán nem fair a többi versenyzővel szemben. Ádám ennek ellenére továbbjutott a székes fordulóba Peti csapatában.


Fejes Máté egyedül lépett színpadra a Tábor első fordulójában, ugyanis a csapattársai köddé váltak. A versenyző így kénytelen volt egyedül előadni a Valmar slágerét, de Peti leintette. Bár a mentor több versenyzőt is megmentett a kiesés széléről, Máté produkciója egyáltalán nem nyerte el a tetszését.

Két fordulón nem lehet átvinni valakit csak a jóindulatunk miatt

– mondta Peti.


Voltak versenyzők, akik nemcsak a Válogatón, de a Táborban is egyenes ágon jutottak tovább a következő fordulóba. Miközben nagyon sok jelentkezőnél egyértelmű volt, hogy kihez kerüljön, Solyom Bernadett feladta a leckét a mentoroknak, hiszen Erika, Peti, és Alex is lecsapott rá.

A mentoroknak később is szembe kellett nézniük egymással, hiszen többször is ugyanarra a tehetségre pályáztak. Így például Serbán Szebasztiánra. Erika azonban átengedte Alexnek a srácot, ám amikor megtudta, hogy Laci is lecsapott a versenyzőre, egyből szóvá tette, hogy nem akarja, hogy hozzá kerüljön. Ebből pedig újabb vita kerekedett.


Ahogy folytatódott a versenyzők válogatása, Laci kezdte úgy érezni, hogy Erika szántszándékkal próbál visszavágni neki Kiss Kevin miatt.

Azt vettem észre Erikán, hogy teljesen mindegy, mit mondok, ő csak azért is az ellenkezőjét akarja

– fakadt ki a mentor.

Az Erika és Laci közötti veszekedések végül feloldódni látszottak, amikor mindketten Bodrogi Enikőért kampányoltak. Laci ugyanis – annak ellenére, hogy először elszántan küzdött – a békesség reményében átengedte a fiatal lányt Erikának. A női mentor lelkesedésében lefutott megölelni Enikőt, majd Lacit is a karjaiba zárta.

Ezután elkezdődött a székes feladat, ahol először Herceg Erika versenyzői tették próbára a tudásukat.

Az a stratégiám, hogy a legjobban teljesítő énekeseket fogom kiválasztani a csapatomba, mivel a Mentorházba és az Élő show-ba csak a legjobbak kerülhetnek

– árulta el a taktikáját a női mentor.

Be is tartotta az ígéretét: sorban küldte haza a versenyzőket a színpadról, így Dinero & Destino, Balhés G, Varhol Levente és Goore sem kaptak széket.

Egy ponton azonban Erika teljesen leblokkolt, hiszen szíve szerint Kálmándi Fannit is hazaküldte volna, de annyira félt, hogy senkit sem ültet majd le, hogy mégis adott Fanninak egy esélyt.

Pár perccel később Erika gondolkodás nélkül leültette a Bucca Brothers-t, amivel Alex egyáltalán nem értett egyet. „Ez egy nagyon rossz produkció volt” – mondta Erikának, akinél ekkor elszakadt a cérna, és nekiesett a mentortársának.

Nem érdekel, fejezd be magad!


Zueva Ekaterina egy Lady Gaga dallal készült a székes feladatra. „Amikor megláttam Kátyát, nagyon megnyugodtam, mert ő az egyik kedvencem” – lelkesedett Erika, ám gyorsan lehervadt a mosoly az arcáról Ekaterina produkciója után. A versenyző akkora csalódást okozott neki, hogy könnyek között küldte haza.

Nem bírom abbahagyni a sírást

– mondta a fiúknak.

Mata Krisztián sem győzte meg a mentort, aki szerinte még nem készült fel a versenyre, ezért nem adott neki széket. Döntésén teljesen ledöbbentek a többiek, ők mindenképpen adtak volna egy széket a versenyzőnek. Szóvá is tették értetlenkedésüket Erikának, akinél hirtelen elszakadt a cérna, és dühében a mentorpultra ütött.

Szabó Martin, Lingura Tibor és Horváth Andrea viszont már egyből széket kaptak Erikától, a többi mentor pedig ekkor is értetlenkedve kapkodta a fejét.

Olyan hamis volt, mint egy kisebb fajta tüdőgyulladás

– akadt ki Laci, és Alex is hasonló állásponton volt a versenyzők megítélésében. Erika végül teljesen kiakadt a srácok megjegyzéseitől:

Ha széket adok, az a baj, ha nem adok széket, az a baj.


A női mentornak egyszer csak egy remek ötlet pattant ki a fejéből: kitalálta, hogy összerak egy lánybandát. Erika már meg is álmodta Nicuta Andreea Nicoleta, Zopcsák Hanga és Nagy Melissza formációját, Melissza viszont nem élt a lehetőséggel. Erika teljesen összetört a meghiúsuló terve miatt.

Az este vége felé elérkezett a legnehezebb döntések ideje, hiszen minden szék megtelt, így Erikának jól meg kellett fontolnia, kiért lenne hajlandó felállítani valakit. A mentor fájó szívvel több versenyzőtől is elbúcsúzott, hiszen Lakatos Liliána, Nagy Gréta és Krága René is bizalmat kapott tőle.

Az este utolsó fellépője Bodrogi Enikő volt, akinek a mentorok és az egész közönség állva tapsolt a produkciója után. „Egyértelműen adok neked egy széket” – mondta rögtön Erika. Végül Lingura Tibornak kellett átadnia a helyét Enikőnek, így a srácnak idén sem sikerült bejutnia a Mentorházba.

Megmentetted a napomat, ez volt az a finálé, ami visszahozott az életbe 

– vallotta be Enikőnek Erika.

#X-Faktor#gáspár laci#herceg erika#tábor#puskás-dallos peti#byealex#székes feladat#sírás#könnyek#vita

Címlapról ajánljuk