Keresik a Villa hangját az X-Faktorosok
2012. január 4. 22:00
A Villalakók újabb kihívás előtt állnak, hétfőn kezdetét vette az X-Faktor Duett Hét a Villában. A különleges énekverseny győztes párjának jutalma a lila kendő.
Javában tart az X-Faktor hét a Villában. A Villalakók az X-Faktor sztárjainak segítségével énekórákon feszegetik saját határaikat. Ahogy tegnap már láthatták, párokba rendeződtek, és most mindenki a duett partnerével készül egy-egy énekes produkcióra.
Egy biztos: a 2010-es és 2011-es X-Faktor döntősei nem voltak könnyű helyzetben, hiszen meg kellett találniuk a megfelelő dalt a párok számára. A próbát a Csaba-Vera, valamint az Eszter-Péter duó kezdte. Kocsis Tibiék a rockos, Király L. Norbiék a countrys vonalat képviselték. A folytatásban hallhattuk még a Seherezádé - Attila, valamint a Kinga - Fecó páros produkcióját is.
Az esti Összefoglalóból az is kiderült, hogy a párok a próbák után is együtt töltötték a napot, ezúttal azonban nem az ének, hanem egy másik művészeti ág, a festészet került a középpontba. Az énekesek egyik tagjának ugyanis művészi aktot kellett rajzolni a másikról. Ebből nagyon vicces helyzetek kerekedtek, minden alkotó képe más miatt csalt mosolyt a többiek arcára. Két villalakóról pedig az is kiderült, hogy egészen ügyesen bánik a ceruzával.

A folytatásban elmondták véleményüket a Villalakók Vera titkával kapcsolatban. Úgy tűnik, az Érzékeny lelkű hideg, számító taktikája bejött. Senki sem volt, aki 100%-osan hitt volna Kingának.
Kövess minket, és értesülj a friss hírekről a Facebookon is!
Követem