Öt szabály, amivel pénzköltés nélkül is javíthatsz a wifi sebességén
2026. július 25. 11:00
Sokan drágább internetcsomagra váltanak, amikor belassul a wifi, pedig a gond gyakran sokkal egyszerűbb. Előfordulhat, hogy csak a router rossz helyen van a lakásban. A szakértők szerint néhány alapvető szabállyal pluszköltség nélkül is érezhetően javítható a vezeték nélküli hálózat. Már az is sokat számít, hogy hová és milyen magasságba tesszük az eszközt.
A lassú internetkapcsolat nem feltétlenül jelenti azt, hogy a szolgáltatóval van a probléma. A legtöbb háztartásban a gyenge wifi-jel okoz bosszúságot, amire a felhasználók gyakran drágább előfizetéssel vagy kiegészítő eszközök beszerzésével próbálnak választ adni. A szakértők szerint azonban az esetek jelentős részében a hiba a router elhelyezésében keresendő, és a probléma egyetlen forint elköltése nélkül is orvosolható.
A legfontosabb szabály, amit sokan elfelejtenek: a router minden irányba sugározza a jelet. Ha az eszközt elzárjuk egy szekrénybe, a televízió mögé rejtjük vagy könyvekkel pakoljuk körbe, a falak és a bútorok elnyelik a teljesítmény jelentős részét.
Bár esztétikai szempontból érthető, ha valaki nem akarja szem előtt tartani a technikai eszközt, a rejtőzködő router drasztikusan rontja a vezeték nélküli élményt. Hasonlóan rossz megoldás a sarokba szorított elhelyezés is, hiszen ilyenkor a jel egy része a falakról visszaverődve vész el. Az ideális pont a lakás vagy a ház mértani középpontja lenne, ahonnan a jel akadálytalanul érheti el a legtöbb helyiséget.
A buszmegállókról ritkán jut eszünkbe bármi különleges, pedig Magyarországon több olyan is akad, amely önmagában is látványosságnak számít. Van, ahol kilátó épült a tetejére, egy Tolna vármegyei faluban pedig a falu összefogásával építették újjá a leégett várótermet, amely ma már könyvekkel és wifivel is várja az utasokat:
Kevesen gondolnák, de a magasság is kritikus tényező. A routert soha ne tegyük közvetlenül a padlóra, mert a jel így sokkal nehezebben küzdi le az otthoni akadályokat. A technikusok azt javasolják, hogy az egység legalább egy méterrel a föld felett, például egy komódon, polcon vagy magasabb asztalon kapjon helyet. Fontos az is, hogy ne legyen körülötte más elektronikai berendezés vagy dekoráció, ami árnyékolhatja a vételt.
A fizikai akadályokon túl bizonyos tárgyak és gépek is zavarhatják a működést. A nagy fémfelületek, az akváriumok, de még a konyhai mikrohullámú sütő is ellensége a stabil wifinek. Ez utóbbi különösen a 2,4 GHz-es frekvencián okozhat komoly interferenciát, mivel hasonló hullámhosszon üzemel.
A modern eszközök általában két frekvencián sugároznak. A 2,4 GHz-es sáv lassabb, de messzebbre elér és jobban áthatol a falakon. Ezzel szemben az 5 GHz-es hálózat villámgyors, de a hatótávolsága jóval kisebb, és egy-két fal már jelentősen gyengítheti. Érdemes tehát aszerint választani, hogy éppen hol tartózkodunk a lakásban.
Ha a router optimális elhelyezése után is maradnak holtterek, érdemes a fixen telepített eszközöket – például az okostévét vagy az asztali számítógépet – kábelen csatlakoztatni, ezzel tehermentesítve a vezeték nélküli hálózatot. Nagyobb alapterületű ingatlanok esetén pedig a mesh-rendszerek jelenthetik a végső megoldást, amelyek több egység összekapcsolásával építenek ki egységes, erős térerőt az egész házban.
A Mobilizujeme technikai szakértője szerint az alábbi öt szabály betartásával hozhatjuk ki a legtöbbet a meglévő előfizetésünkből:
- Helyezzük a routert a lakás közepére.
- Tartsuk legalább egy méter magasan a föld felett.
- Ne rejtsük el szekrénybe vagy bútorok mögé.
- Tartsuk távol a mikrohullámú sütőtől és a nagy fémtárgyaktól.
- Nagyobb házakban használjunk mesh-rendszert a holtterek ellen.
fotók: Magnific