Tudomány-Tech

Elkészítették ugyanazt a képet 15 év elteltével, sokkolták őket a látottak

rtl.hurtl.hu

2024. augusztus 6. 15:59

Egy házaspár életének egyik fontos helyszínére tért vissza, immáron gyerekeikkel. Amit a helyszínen tapasztaltak, elkeserítette őket és azok többségét is, akik a képpárral a közösségi médiában találkoztak. 

Egy bristoli szoftverfejlesztő és felesége 15 év elteltével akarták reprodukálni egyik, számukra fontos fényképüket, azonban a két kép egymás mellé téve valami sokkal nagyobb dologról árulkodik. 

Duncan Porter fotói 2009 augusztusában és 2024 augusztusában készültek ugyanott, a Rhône-gleccseren. A háttér azonban megváltozott, illetve semmivé lett: a korábbi fehér jégtömeg összezsugorodott, helyét szürke sziklák vették át. 


„Nem akarok hazudni, elsírtam magam” – idézi a Guardian Porter bejegyzését. Az eredeti fotót a házaspár egy szálloda közelében lévő kilátóról készítették, majd a konyhájukban akasztották ki. Lányaiknak is szerették volna megmutatni a gleccsert, így egy lakókocsis utazást keretében újra eljutottak a helyszínre, ahol szerették volna megismételni a felvételt. Az ápolóként dolgozó Helen Porter elmondta: a körülmények nyilvánvalóan megváltoztak, ezt pedig szinte hihetetlennek nevezte. 

A posztnál sokan írtak arról, hogy mennyire megérintette őket a kép, osztoztak a Porterék sokkjában, azonban több olyan profil is felbukkant, ami nem megbízható forrásokra hivatkozva megkérdőjelezte a globális felmelegedés létezését. 

A fosszilis tüzelőanyagok elégetése és a természet elpusztítása által kibocsátott szénszennyezés az iparosodás előtti idők óta 1,3 Celsius-fokkal melegítette fel a bolygót. Európában – ahol a felmelegedés kétszer olyan gyors, mint a globális átlag – a forróbb nyarak miatt a hegyvidéki régiókban az ottélők szeme láttára olvadnak el a gleccserek.

A hivatalos statisztikák szerint Svájc 2000 óta gleccsereinek egyharmadát elveszítette, csak az elmúlt két évben a gleccserek tíz százalékát.

Nyitókép: X

#Tudomány-Tech#gleccser#svájc#globális felmelegedés