Tudomány-Tech

Már az első nap leesett a Tisza-tónál dolgozó régészek álla

Nagy Attila KárolyNagy Attila Károly

2024. március 8. 15:22

Az évad első ásatásán már az első napon egy eddig nem ismert, a honfoglalás korában és az Árpád-korban is lakott területet fedeztek fel a Magyar Nemzeti Múzeum régészei. 

Honfoglalás kori temetőt találhattak a Magyar Nemzeti Múzeum (MNM) Nemzeti Régészeti Intézetének munkatársai a Tisza-tó térségében végzett mikroregionális kutatóprojekt keretében, tájékoztatta az intézmény az MTI-t pénteken.

Március első hétvégéjén a MNM NRI Közösségi Régészeti Osztályának önkénteseivel vette kezdetét a többéves, nagyszabású kutatási program 2024-es évada, amely már az első napon egy eddig nem ismert, a honfoglalás korában és az Árpád-korban is lakott lelőhely felfedezését eredményezte.

A fémkereső-műszeres lelet- és lelőhelyfelderítés során a honfoglalás korára datálható veretek, nyílhegyek, valamint egy jellegzetes fokos is előkerült. 

Ezen leletek alapján feltételezhető, hogy egy honfoglalás kori temetőt is rejthet a vizsgált terület, amelynek pontos igazolására további kutatásokat indít az intézet.


A leletek kiértékelése alapján a terület a bronzkortól a császárkoron át a honfoglalás időszakában és a középkorban is lakott volt. Reményeik szerint a későbbi korok talajmunkái, valamint a mezőgazdasági művelés nem tette teljesen tönkre az itt megbújó emlékeket, bár az látszik, hogy a szántott rétegből kiemelt fémleleteket megbolygatták.

Topográfiai célú kutatások

A Tisza-tó mikroregionális kutatóprojekt 2022 márciusában vette kezdetét, ennek célja az Árpád- és középkori településhálózat és kereskedelmi kapcsolatok pontosabb megismerése, az Abádszalók, Tiszaderzs, Tiszaszentimre, Tomajmonostora és Kunhegyes közigazgatási területén található régészeti lelőhelyek és épített örökségi emlékek tanulmányozása révén.

A kutatás több rétegű módszertannal zajlik, amelyben egyaránt helyet kapnak műemlék- és örökségvédelmi elemek: ennek keretében valósult meg tavaly ősszel Tomajmonostora határában annak a régészeti feltárásnak az első üteme, amely a korábbi terepbejárási és geofizikai mérések alapján igazolta az egykori bencés monostor létét, és amely idén is folytatódik majd.

A Nemzeti Régészeti Intézet topográfiai célú kutatásai országos szinten zajlanak. A számos tudományos és beruházói projekt eredményeit felhasználó munka célja Magyarország Régészeti Topográfiájának legteljesebb adatbázisát kiépíteni a nemzeti értékek számbavétele és megóvása érdekében.

Nyitókép (illusztráció): késő rézkori sír Heves határában – Fotó: Nemzeti Régészeti Intézet - Magyar Nemzeti Múzeum / Facebook

#Tudomány-Tech#tudomány#történelem#régészet#honfoglalás#ásatás