Tudomány-Tech

Cybertruckban ül és a levegőben kalimpál, mi az?

Nagy Attila KárolyNagy Attila Károly

2024. február 5. 17:50

Ellepték a nagyvárosokat az Apple cyberszemüvegében zombiszerűen hadonászó felhasználók.

Az Apple tavaly júniusban mutatta be a már jó ideje várt és pletykált AR/VR szemüvegét, az Apple Vision Pro-t. Akkor azt írtuk, hogy  egyes elemzők szerint a síszemüvegre hasonlító Vision Pro nem igazán forradalmi eszköz, nem tűnik olyan trendeket kijelölő áttörő újdonságnak, mint az Apple több korábbi, ikonikus terméke, amilyen például az iMac, az iPod, az iPhone vagy az iPad is volt. Az Apple-szemüveg előfutárának leginkább a Google zsákutcának bizonyult szemüvege, a Glass (2013), a Microsoft HoloLens (2016) és egy sor hasonló kiterjesztett valóságot kínáló AR/VR szemüveg tekinthető.

Nos, New York-ban február 2-án, pénteken kezdték árusítani az új eszközt, az Apple egyik manhattani boltjában így ünnepelték az első vevőt:


Ami ezután következett, arra senki nem volt felkészülve, kivéve persze A Simpson család rajzfilmsorozatot:


Borsos ára ellenére rengetegen vásároltak az Apple cyberszemüvegéből, és kezdték használni nemcsak otthon, de a szabadban, az utcán, közintézményekben, éttermekben, konditermekben, közlekedési eszközökön, vezetés közben. A közösségi oldalakat pedig ellepték a jelenséget bemutató videók.

A legbizarrabb, amikor valaki egy Tesla Cybertruckban ülve használja vezetés közben:


Aminél már csak az meghökkentőbb, ahogy kiszáll és séta közben a levegőben hadonászva használja az appokat:


Ezt a Teslát vezető, illetőleg vezetés közben Apple Vision Pro-t viselő fickót állítólag a rendőrök meg is állították:


Egy sima utcai séta is máshogy néz majd ki ezután kívülről:


Főleg ha közben a robotkutyáját sétáltatja valaki:


Csak le ne fagyjon közben a rendszer:


A parkokban végzett egészségmegőrző testmozgás is forradalmi változások elé néz:


Hát még a konditermekben!

 


A stadionokról nem is szólva:


Bevásárlás? Pipa!


Vége az unalmas metrózásnak!


Egész más élmény így a kávézás is!


…és mindez igazán kívülről nézve lesz nagyon vicces:

#Tudomány-Tech#infotech#apple#apple vision pro#virtuális valóság#mesterséges valóság#kiterjesztett valóság

Címlapról ajánljuk