Tudomány-Tech

A Google segítségével hangolják át a közlekedési lámpákat Budapesten

rtl.hurtl.hu

2023. október 10. 20:39

Kevesebbszer kell megállni, csökkenhetnek a torlódások.

A Google, a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) és a Budapest Közút együttműködésével a főváros több pontján átalakították a közlekedési lámpák programozását – tudatta honlapján a BKK.

Az érintett csomópontokban a Google forgalommérési adatai alapján végeztek finomhangolást, amelynek köszönhetően akár felére csökkenhetnek a megállásból és elindulásból álló forgalmi körülmények, és komolyan mérséklődhet a károsanyag-kibocsátás. A közleményben azt ígérik, hogy a közösségi közlekedés járművei és a gyalog közlekedők nem kerülnek emiatt hátrányba.

Eddig a Szépművészeti Múzeum előtt, a Hősök tere-Dózsa György út lámpás kereszteződésnél, valamint a X. kerületben a Kőbányai út-Szállás utca kereszteződésénél vetette be a BKK és a Budapest Közút a Google adatait. Jelenleg a BAH-csomópont lámpaprogramjának felülvizsgálata zajlik, és a közeljövőben más forgalmas kereszteződéseket is bevonhatnak a projektbe.

Bodor Ádám, a BKK mobilitásfejlesztés igazgatója azt mondta: a Google-lel való együttműködés hatalmas lehetőséget jelent az adatalapú forgalomszabályozás hatékony felhasználásában, a gépjárműforgalom haladását segítő fejlesztéseknél azonban szempont, hogy támogassák a főváros stratégiai céljait, és ne járjanak a fenntartható módok, például a közösségi közlekedés vagy a gyaloglás feltételeinek romlásával. Az ilyen fejlesztések csak akkor tudnak hosszú távon is fenntarthatók és eredményesek lenni, ha nem járnak a gépjárműforgalom növekedésével például azért, mert az autózás könnyebbé válásával többen választják ezt a közlekedési módot – tette hozzá.

A BKK közlekedési információi egyébként már évek óta megjelennek a Google tulajdonában lévő közösségi alapú közlekedési és navigációs alkalmazásban, a Waze-en, a FUTÁR segítségével pedig valós idejű közösségi közlekedési adatokat nyújtanak a Google számára, így a Google Térkép részletesebb és okosabb útvonaltervezést tesz lehetővé Budapesten a valós forgalmi helyzet alapján.

Nyitókép: MTVA/Bizományosi: Balaton József

#Tudomány-Tech#google#bkk#Budapest Közút#közlekedés

Címlapról ajánljuk