Tudomány-Tech

A friss magyar Nobel-díjas elmondta a véleményét Karikó Katalinról

rtl.hurtl.hu

2023. október 3. 13:57

Telefonon adott interjút a Nobel-díjas magyar fizikus.

Nem tudtam, hogy álmodok vagy ez a valóság

– mondta Krausz Ferenc telefonon a Nobel-alapítványnak arra a kérdésre, hogy hogyan fogadta a hírt, amikor tudatták vele, hogy megkapta a világ legrangosabb tudományos elismerését.

Krausz Ferenc elmondta, hogy épp munka közben kapta a hírt, egy előadásra készült, amikor felhívták. Az első gondolata az volt, hogy hány ember segítségére és munkájára volt szükség ahhoz, hogy megkapja ezt a díjat. 

A barátok, kollégák és munkatársak közreműködése nélkül nem tudtam volna elérni ezt az eredmény, nem lett volna lehetsége az ő segítségük nélkül

– mondta a már Nobel-díjas fizikus.

A kérdező, Adam Smith felvetette Krausznak, hogy két nap alatt két magyar is Nobel-díjat kapott. E kapcsán Krausz elmondta, hogy bár nem ismeri személyesen Karikó Katalint, de nagy tisztelője a munkásságának. Kiemelte, hogy Karikó akkor is folytatta a kutatásait, amikor jóformán senki nem hitt benne. Krausz szerint Karikó Katalin sikere nagyon fontos üzenet a kutatók számára és már várja, hogy a díjátadón találkozzanak.

„Mindig izgalmas látni valamit, amit korábban senki sem láthatott” – mondja, felidézve azt az izgalmas reggelt Bécsben 2001-ben, amikor először látta, hogy attoszekundumos impulzustechnológiájukkal elektronmozgásokat képesek látni:

Ez csak egy hihetetlen pillanat, amit soha nem fogok elfelejteni!

– mondta Krausz Ferenc.

Nyitókép: Matthias Schrader / AP / MTI

#Tudomány-Tech#krausz ferenc#nobel-díj#interjú#telefon

Címlapról ajánljuk