Tudomány-Tech

Fizetésre kényszerítheti Elon Musk a Twitter felhasználóit

rtl.hurtl.hu

2023. március 28. 16:26

A milliárdos új lépése lényegében kizárja, hogy a Twitteren előfizetés nélkül is célba érjenek a posztok. Az oldalt ingyenesen használóknak megszűnik a szavazás lehetősége is, de legalább az algoritmus felpörgetheti a károsabb tartalmakat. 

Április közepétől a Twitter kizárólag az előfizetők posztjait fogja beajánlani a felhasználóknak, valamint csak azok voksolhatnak szavazásokon, akik rendelkeznek a kék pipával – jelentette be Elon Musk kedden a közösségi oldalon.

Az új irányelv szerint előfizetés hiányában a bejegyzések nem fognak feltűnni a „For You” hírfolyamának tartalmai között, a milliárdos új húzását pedig sok felhasználó bírálja. Sőt, a Twitter verifikációs csapatának egyik névtelenségét kérő munkatársa egyenesen úgy fogalmazott a BBC-nek, hogy

a hitelesített profilok így „láthatatlanul” is terjeszthetnek álhíreket, ami komoly károkat okozhat.

Az igazolatlan, az oldalt ingyenesen használóknak így kisebb valószínűséggel fogják lájkolni vagy megosztani a tweetjeiket, miközben a trollok helyzeti előnyt kaphatnak.  

Musk szerint nincs más mód

Tavaly novemberben vezetett be egy olyan fizetős szolgáltatást a Twitter, amelyben havi 7 dollárért bárki megvásárolhatja azt a kis kék pipát, ami mostanáig hírességek, politikusok és cégek profilján jelezte, hogy igazolt fiókról van szó.

Korábban csak azok a fiókok kaphatták meg az ellenőrzött státuszt, amelyek átestek egy átvilágítási procedúrán. A Twitter Blue előfizetés mellé más kiváltságok is párosulnak, mint például a kevesebb reklám, vagy a hosszabb videók posztolásának lehetősége – baj csak annyi, hogy a változtatással sokan visszaéltek, mindezt a hitelesség látszatát keltve. 


A Tesla és a SpaceX vezére szerint a lépés az „egyetlen módja annak”, hogy kezelni tudják a kamuprofilok problémáját: vagyis az automatizált fiókokét (spambotok), amelyek nagy számban vannak jelen az oldalon.

Musk ugyanezen indokkal akarja szűrni, kik vehetnek részt az oldalon mostanáig bárki által szabadon indítható szavazásokon.

A milliárdos döntése mellett korábban azzal érvelt, hogy a botfiókok költségeit jelentősen növeli, ha fizetőssé teszik a szavazásokat, de beazonosítani is könnyebb a visszaéléseket. Elon Musk tavaly októberben összesen 44 milliárd dollárért – akkori árfolyamon körülbelül 18 ezer milliárd forintért – vásárolta meg a Twittert, ami mostanra alig 20 milliárd dollárt érhet egy kiszivárogtatott dokumentum alapján.

Musk ugyan a szólásszabadság önjelölt lovagjaként lépett fel, a mostani lépései nem arról árulkodnak, hogy a megbízhatóságot és a szabad véleményt tartaná szem előtt. De az üzlet is a vártnál rosszabbul pörög, ugyanis kevés az előfizető, valamint a reklámbevételek száma is stagnál. A cég a múlt héten közölte azt is, hogy olyan fiókok előfizetését szünteti meg, amelyek még Musk uralma előtt kapták meg az ellenőrzött státuszt – a régi felhasználóknak ráadásul fizetniük kell azért, hogy megtarthassák a kék pipát.

Nyitókép: George Nikitin / MTI / EPA

#Tudomány-Tech#elon musk#twitter#kék pipa#előfizetés

Címlapról ajánljuk