Tudomány-Tech

Hátizsákos patkányok segíthetnek a romok alatt rekedt túlélőknek

rtl.hurtl.hu

2022. október 24. 11:16

Sok áldozatnak ez maga lehet a rémálom: nem elég, hogy rádőlt egy épület, még egy patkány közelségét is el kell viselnie. 

Egy belga nonprofit cég patkányokat képez ki annak érdekében, hogy segítsék a földrengésekben összedőlt házak alatt rekedt emberek mentését – írta a CNN. A projekt még fejlesztés alatt van, a gyakorlatban még sehol sem vetettek be rágcsálókat.


„A patkányok jellemzően nagyon kíváncsiak és szeretnek felfedezőútra menni, márpedig ez kulcsfontosságú a kutatás és mentés szempontjából” – mondta Donna Kean projektvezető és viselkedéskutató. Kalandvágyó lelkük mellett a kis méretük és kiváló szaglásuk is tökéletessé teszi a patkányokat arra, hogy szűk helyeken is rátaláljanak valakire – tette hozzá. 

Az állatokat jelenleg arra képezik ki, hogy túlélőket találjanak egy szimulált katasztrófahelyszínen. Először meg kell találniuk egy embert egy üres szobában, majd a mellényükön lévő kapcsolóval hangjelzést adnak le, végül pedig visszatérnek a kiindulási helyükre, ahol jutalomfalat várja őket. 

A rágcsálók a kiképzés korai szakaszában járnak, de már fejlesztik azt a hátizsákot, amely videokamerával, kétirányú mikrofonnal és helymeghatározó jeladóval van felszerelve.

Az APOPO nevű belga cég több mint egy évtizede tanít kutyákat és a patkányokat tanzániai bázisán a taposóaknák és a tuberkulózis szagának észlelésére. Afrikai patkányokat alkalmaznak a programban, ezek élettartama fogságban körülbelül nyolc év.

A kiképzés során egyébként gondot okoz, hogy a GPS-jelek nem tudnak áthatolni a törmelékeken, ezért a jövőben a tervek szerint egy speciális mérőműszerrel, a megtett lépések alapján határozzák meg a helyszínt.

A program még fejlesztés alatt áll, de becslések szerint legalább 9-12 hónapig tart majd minden egyes patkány betanítása.

Nyitókép: Egy aknakereső gambiai óriáspatkány gyakorlatozik idomítójával a kambodzsai Sziemreapban 2015. július 20-án – Fotó: Mak Remissa/MTI/EPA

 

#Tudomány-Tech#patkány#földrengés#rom#túlélő

Címlapról ajánljuk