Tudomány-Tech

Jézus Krisztus bőrébe bújhatunk egy új videojátékban, amit a Shrek inspirált – csodákat is tehetünk

rtl.hurtl.hu

2022. augusztus 12. 15:21

Halszaporítás, kereskedők kiebrudalása a templomból, minden van itt. 

„Megvallom Uram, és áldalak érte, hogy bennem Képmásodat teremtetted meg!” – Szent Ambrus imája

S az Úr saját képmására teremté az embert, és az ember saját képmására újrateremté az Urat a hamarosan megjelenő I am Jesus Christ, vagyis Én vagyok Jézus Krisztus című videójátékban, írja a Vice.

A SimulaM és PlayWay által kifejlesztett játékot hamarosan meg is lehet majd venni: abban Jézust megkeresztelésétől egészen a feltámadásáig személyesíthetjük meg. A fejlesztő cég vezérigazgatója arról beszélt:

a Jézus életéről szóló játék ötlete először húsz éve fogant meg, miután megnézte a Toy Story-t és a Shreket.

A játékban arra is lehetőségünk lesz, hogy csodákat tegyünk: lenyugtassuk a vihart, vagy halakat szaporítsunk. Ezenfelül egyes szám első személyben élhetünk át olyan eseményeket, mint a kereskedők kiűzése a templomból, vagy a keresztre feszítés.

A kiszivárgott felvételek tanúsága szerint pedig magával a Sátánnal is megküzdhetünk a júdeai sivatagban.

Nyitókép: Steam / SimulaM / PlayWay

#Tudomány-Tech#jézus#videojáték#sátán#shrek#csoda

Címlapról ajánljuk